Pio atya stigmái és a karbolsav-vád – mi az igazság?

2011. november 15-én a Montréal Gazette hírül adta: egy Pio atyáról szóló könyv szerzője lehetségesnek tartja, hogy Pio atya maga idézhette elő karbolsavval a stigmáit. Másnap a brit Telegraph már szinte tényként közölte, hogy „az olasz Pio atya karbolsavval hozta létre a kezén lévő sebeket – olvasható egy nemrég megjelent könyvben.”

A híradást nyomtatott és online cikkek tízezrei követték – még katolikus oldalakon is –, amelyek kétségbe vonták Pio atya stigmáinak hitelességét. Sok katolikus elbizonytalanodott Pio atya szentségét illetően – pedig a vádról már évtizedekkel ezelőtt, alig egy évvel a stigmák megjelenése után bebizonyosodott, hogy hamis: 1919-ben egy kevéssé publikált „gyógyítási” kísérlet gyakorlatilag kizárta a vegyszeres beavatkozás lehetőségét.

Szent Pio sebeinek három egymástól független, hivatalos orvosi vizsgálata volt, mindhármat 1919-ben végezték. Az egyik orvost, dr. Amico Bignamit, a Regia Università di Roma patológus professzorát a kapucinus rend általános prokurátora hívta meg a Szentszék kérésére, hogy vizsgálja meg Pio atya stigmáit, és mondjon szakvéleményt.¹

Bignami ateista és pozitivista volt, vagyis kizárólag tudományosan bizonyítható vagy természetes módon magyarázható jelenségeknek adott hitelt. Először visszautasította a felkérést, majd amikor megtudta, hogy a Szentszék kérésére történt, mégis elfogadta, azzal a feltétellel, hogy senki ne tudjon róla.² 1919 júliusában érkezett San Giovanni Rotondóba, Pietro Ischitella kapucinus provinciális kíséretében. Mindössze néhány napot töltött a rendházban; ezalatt többször megvizsgálta Pio atyát.

A vizsgálat

1919. július 26-án kelt szakvéleményében Bignami azt írja: Pio atya arca „csupa jóság és őszinteség, ami nagyon vonzóvá teszi... szemmel látható gyengesége ellenére jól tűri a fáradságot. Például 15-16 órán át tud gyóntatni, evés nélkül. Általában keveset eszik... Tekintete élénk, szelíd, olykor elrévedő.”³

Az ötoldalas jelentés részletesen leírja Pio atya sebeinek anatómiai és szövettani jellemzőit.⁴ Az orvost meglepte a „sérülések” szimmetriája, vagyis az, hogy a sebek a jobb és a bal kéz- és lábfejen pontosan ugyanott helyezkedtek el. Az oldalsebet felszíni hámsérülés következményének tekintette. A sebek körül jódtinktúrától származó elszíneződést figyelt meg, ami felkeltette gyanakvását. Kérdésére Pio atya elmondta, hogy hetente többször használ jódot fertőtlenítésre és vérzéscsillapításra.

Szakvéleményében a professzor három hipotézist állított fel a sebek eredetére vonatkozóan. Kizárólag természetes magyarázatot keresett, bármiféle természetfeletti beavatkozás lehetőségét kizárta. A három hipotézis szerint a sebek (1) mesterségesen, szándékosan előidézett sérülések; (2) patologikus eredetűek (stato morboso); (3) részben patologikus eredetűek, részben mesterségesek.

Az első lehetőséget Bignami kizárta. Mint írta, Pio atya „annyira őszintének látszott”, hogy szándékos előidézés fel sem merülhet.⁵ A második feltételezést illetően úgy véli, a végtagsebek valóban patologikusak: neurotikus eredetű sejtelhalásnak (necrosi neurotiche) tulajdoníthatóak; ez azonban nem magyarázza meg a sebek meglepő szimmetriáját. Marad hát a harmadik hipotézis, amelyet továbbfejleszt: „Úgy vélhetjük, hogy a sebek eredetileg patologikus jellegűek: sokszoros neurotikus eredetű bőrelhalás, ami - talán tudattalan önszuggesztió nyomán - szimmetrikus formát öltött, és azóta vegyi anyagok, például jódtinktúra hatására maradt fenn.”⁶

Vagyis háromszakaszos folyamatot feltételez: az eredet patologikus, a szimmetrikus elhelyezkedés önszuggesztió hatására jön létre, a tartós fennmaradást pedig vegyi anyag okozza. Fontos megjegyezni: Bignami nem vádolja Pio atyát azzal, hogy vegyszerekkel szándékosan idézi elő a stigmákat. Szakvéleménye végén megállapítja: „Ez tűnik az általam megfigyelt tények legmegbízhatóbb magyarázatának. Mindenesetre megerősíthetjük, hogy a leírt bőrelváltozások egyike sem olyan, ami ne lehetne megbetegedés következménye és közismert vegyszerek hatása.”⁷

A kezelés

Orvosként Bignami meg volt győződve róla, hogy Pio atya sebei klinikailag kezelhetők. Hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa, hogy a „sérüléseknek” van természetes magyarázata, és jód, illetve karbolsav alkalmazása miatt maradnak meg, egyszerű eljárást javasolt, melytől a sebek gyógyulását remélte.

Javaslata szerint először is minden fellelhető vegyszert el kell távolítani Pio atya szobájából (csak jódot találtak). Majd a végtagokon és a mellkason látható sebeket be kell pólyálni, és a kötést megbízható tanúk jelenlétében le kell pecsételni, hogy a manipulálás lehetőségét kizárják. A kötést nyolc egymást követő napon ki kell cserélni, majd újra lepecsételni. A kezelés előrehaladását folyamatosan dokumentálni kell. Ha a sebeket vegyszer tartja fenn, akkor a kötés védelme alatt a vérzésnek és a sebek méretének jelentős csökkenése várható, így a kezelés végére a sebeknek jó úton kell lenniük a gyógyulás felé.

Míg Bignamit elsősorban a jód foglalkoztatta, addig Paolino da Casacalenda atya, a házfőnök úgy vélte, Pio atya karbolsavval (acidum fenicum) próbálta gátolni a vérzést.⁸ A kolostorban valóban használtak akkoriban karbolsavat a spanyolnátha elleni oltás injekciós tűinek fertőtlenítésére.⁹

A kapucinus tartományfőnök, Pietro Ischitella beleegyezett az eljárásba. Az engedelmesség nevében elrendelte, hogy Paolino atya és néhány pap segédkezzen Bignami doktor kezelése során. Pietro atya megeskette a szerzeteseket, hogy precízen követik az utasításokat. A kapucinusok szívesen vállakoztak a feladatra, hiszen végre saját szemükkel láthatták a stigmákat, amelyeket Pio atya még rendtársai elől is gondosan rejtegetett. A három megbízható tanú Placido, Ludovico és Basilio atya lett.

Paolino atya később azt írta: „Miután a provinciális atya elutazott, másnap reggel a tanúk jelenlétében segítettem Pio atyának levenni a csuhát, az alsó trikót és a zoknikat. A többi atyával együtt tisztán láttuk a mellkasán, a kezein és a lábain a sebeket. Nyolc napon át ugyanígy minden reggel, miután megbizonyosodtunk róla, hogy a pecsét érintetlen, levettük és kicseréltük az előző napi kötést; így jól megfigyelhettük a stigmákat.”¹⁰ A pecséteket és a kötéseket minden reggel érintetlennek találták.

Az eredmény

A sebek nemhogy nem forrtak össze, de a gyógyulás legkisebb jelét sem mutatták. Az utolsó napon a vérzés erősebb volt, mint valaha. A tanúk írásos vallomása szerint mindennap élénkpiros vér ömlött nemcsak a kézfejekből, hanem a többi sebből is.¹¹ „Soha nem véreztek annyira a sebek, mint azokban a napokban” - írta visszaemlékezésében az egyik tanú, Placido atya.¹² „Reggel, mielőtt misézni ment az oltárhoz, levettük a kötést a kezéről, és hogy át ne vérezze a miseruhát és az oltárterítőt, többször leitattuk a sebeket.” A nyolcadik napon annyi vér folyt Pio atya kezeiből mise közben, hogy zsebkendőkkel kellett felitatni. Paolino szerint „Isten ezzel a félreérthetetlen jellel cáfolta Bignami professzor érveit.”¹³ Az, hogy a stigmák vegyi anyagoktól elzártan is megmaradtak, minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy állapotukat nem jód, karbolsav vagy más anyag tartja fenn.

Dr. Bignami a kísérlet befejezése előtt elhagyta a rendházat. Hogy hogyan reagált a történtekre, nem ismeretes. Bernard Ruffin jeles Pio atya-életrajzában azt írja, „sohasem látogatta meg többé Pio atyát, bár állítólag évek múlva, amikor stroke következtében lebénult, Pio atya imáit kérte.”¹⁴ Ruffin azt is megjegyzi, hogy „míg a stigmák sohasem gyógyultak be, Pio atya minden más sebe normálisan gyógyult.”¹⁵

Alig két évvel azután, hogy Bignami gyógyítási kísérlete csődöt mondott, a Szentszék Raffaello Carlo Rossi püspök személyében apostoli vizitátort küldött San Giovanni Rotondóba; ő foglalkozott a Vatikán részéről hivatalosan Pio atya ügyével. Amikor rákérdezett, hogy használt-e valaha hígított vagy tiszta karbolsavat saját magán, Pio atya a Bibliára tett eskü alatt vallotta: „Nem, kivéve amikor az orvos karbolsavval fertőtlenített fecskendővel adott injekciót.”¹⁶ A vizitátor jelentésében, amely a kiegészítő dokumentumokkal együtt közel 200 oldalt tett ki, kijelentette: „Leszögezhetjük, hogy [a sebeket] nem fizikai vagy kémiai eszközökkel hozták létre vagy tartották fenn - ami végső soron szöges ellentétben állt volna Pio atya bizonyított erényeivel.”¹⁷

Pio atya stigmáinak igazságát csak az érti meg, aki a hit szemével szemléli. Ő maga leghíresebb, 1918. október 22-én kelt levelében így számolt be a stigmatizáció eseményéről lelkivezetőjének, Benedetto atyának, a sant’angelo-foggiai kapucinusok tartományi elöljárójának: „Mit is felelhetnék kérdésére, hogyan ment végbe keresztre feszíttetésem? Istenem, mennyire felkavar és megaláz, hogy el kell mondanom, amit e nyomorult teremtményedben véghezvittél! Múlt hónap huszadikán reggel történt, szentmise után, a karzaton: egyszerre olyan nyugalom szállt rám, mintha édes álomba szenderültem volna. Külső és belső érzékeim, de még lelki képességeim is leírhatatlan nyugalomba merültek. Mélységes csend volt körülöttem és bennem; hirtelen nagy békesség töltött el; ráhagyatkoztam arra, hogy mindentől teljesen meg vagyok fosztva, és elnyugodtam ebben a kiüresedésben. Mindez egy szempillantás alatt történt. Közben egy titokzatos lényt láttam magam előtt, olyat, mint augusztus 5-én, de most vérzett a keze, a lába és az oldala. Nagyon megrémültem. Ki sem tudom fejezni, mit éreztem abban a pillanatban; olyan volt, mintha meghalnék, s meg is haltam volna, ha az Úr közbe nem lép, és meg nem erősíti szívemet, amely csak úgy dörömbölt a mellkasomban. Azután eltűnt az a lény, és észrevettem, hogy mindkét kezem, lábam és az oldalam át van szúrva és vérzik. Elképzelheti, milyen gyötrelmet éltem át akkor, és élek át azóta is egyfolytában, szinte mindennap. Az oldalsebből állandóan szivárog a vér, főleg csütörtök estétől szombatig. Atyám, meghalok a fájdalomtól, oly zaklatott és elgyötört a lelkem. Félek, hogy elvérzem, hacsak az Úr meg nem hallgatja szegény szívem sóhajtozását, és el nem veszi ezt tőlem.”¹⁸

Nem, Pio atya nem volt csaló, aki stigmákat „hamisított” volna. A szent sebeket Isten ajándékaként kapta, hogy különleges módon részesedjék Krisztus szenvedésében saját megszentelődésére, a lelkek megmentésére és Isten nagyobb dicsőségére.

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír