Magyar Sydney
Magyar Katolikus Ifjúsági Találkozó - Eger
Az ifjúsági világnapokat és
világtalálkozókat a Katolikus Egyház szervezi a fiataloknak, fiatalokkal. Ezeken
az alkalmakon több százezer fiú és lány gyűlik össze szerte a világról, hogy
együtt ünnepeljenek és elmélyítsék hitüket, barátságok szülessenek, amelyek
aztán a remény jelei lesznek földrészek, népek és kultúrák között.
Az ifjúsági világnapok története 1986-ra nyúlik
vissza, II. János Pál pápa kezdeményezésére ekkor tartották az első világnapot
Rómában. A világnapokat évente rendezik meg, a többnapos világtalálkozókra pedig
két-három évenként kerül sor.
A XXIII. Ifjúsági Világtalálkozót Sydney-ben
tartották július 15. és 20. között. Az eseményre ellátogatott XVI. Benedek pápa
is.
Július 17-én csütörtökön vette kezdetét Egerben a Magyar Sydney katolikus
ifjúsági találkozó.
A nyitó szentmise helyszíne a
bazilika volt, melyet Ternyák Csaba egri érsek atya celebrált. Az Ő homiliája
volt egyben az első katekézis-téma kifejtése is, összhangban az ausztráliai
világtalálkozó gondolatmenetével. Mottója: "Ha a lélek szerint élünk,
viselkedjünk is a léleknek megfelelően" (Gal 5,25).
Kifejtette: fontos, hogy a program ne csak a találkozóról szóljon, hanem legyen
a hit ünnepe is. Találjuk meg az utat Jézus felé.
|
|
A Találkozó Himnusza
Az égre nézünk, hívunk téged, hogy jöjj el! Szomjas rád a Föld, és vár ez a nép. Töltsd be szívünk Lelked új erejével, Hogy megmutassuk Szíved szeretetét! |
|
Bűneinket mind lemossa a véred, Irgalomban fürdik már a szívünk. Rólad szól az életünk, ez az ének. Lelked hívjuk, várjuk: légy ma velünk!
|
|
|
|
Jöjj, Szentlélek, vár a szívünk, Erő töltsön el, Hogy rólad szóljon minden percünk! nézd, életünk a jel! Egy a szívünk, egy a lelkünk, Hozzád száll imánk! Máriával kérve-kérünk: Lélek, szállj le ránk! |
|
Néked adjuk életünk és a vágyunk, Hadd lehessünk végre már a tiéd. Kell, hogy halljunk, érezzünk, és lássunk! Nélküled nem értelmes a lét. |
|
|
|
Ahogy égbe szállt az Úr ma, Úgy jön onnan ismét el. Tanúságot téve addig, Légy a fény, a jel! |
|
|
|
|
A szentmise zenei szolgálatát Sillye Jenő és barátai látták el.
|
|
Több program várta a
fiatalokat.
A találkozó gondolati-lelki ívét a katekézisek szolgálták. Bábel Balázs
kalocsa-kecskeméti érsek atyától hallhattuk: "Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben
egy testé lettünk a keresztséggel ... mindannyiunkat egy Lélek itatott át"
|
|
A Szentlélek Útja. Orosch
János nagyszombati segédpüspök atya vezetésével indult az út a városon
keresztül. A Szentlélek ajándékát hét állomás szimbolizálta, |
"Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az
erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke,
s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem
aszerint ítélkezik, amit a fül hall,"
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az út célja, felhívni az emberek figyelmét Szent Pál üzenetére: "a lélek szerint éljetek!". |
Nyitott templomok
Éjszakája. Péntek éjszaka Eger belvárosának több temploma szokatlan időben volt
nyitva a találkozó résztvevőinek és az idelátogatók számára. A templomokban
zenés, énekes programok voltak, de betértek csendes templomokba is a fiatalok
imádkozni, a hely hangulatában, lelkületében megmártózni.
A világtalálkozók egyik jellegzetes programja az Ifjúsági fesztivál, ahol teret
kap és megmutatkozik a hitből fakadó élet öröme, fiatalossága. Zenei programok,
közösségek bemutatkozásai, beszélgetések, sport, játék, kreativitás, tánc,
imádság, csend.
|
|
Titok és ajándék
Titok és ajándék Jézus szent teste, erő és kegyelem fehérbe rejtve! Megerősít és megszentel, betölt szeretettel, békéjével áraszt el, az Atyához emel. Titok és ajándék Jézus szent vére, béke és szeretet kehelybe rejtve! Megtisztít és megszentel, betölt kegyelemmel, békéjével áraszt el, az Atyához emel. |
|
Az ifjúsági világtalálkozók eddigi helyszínei voltak: - Róma 81984) |
|

Eger - 2008 július 17 - 20.