Hirdetés

Krisztus a mindenség Királya főünnepe

2009. november 22.

 

MA KÖZPONTI GYŰJTÉS VAN A KARITÁSZ JAVÁRA!

 

 

November 25. szerda

Egyházmegyénk püspöki székesegyházának, a székesfehérvári Szent István-bazilika felszentelésének évfordulója - ünnep

 

- A múlt heti hirdetésnek megfelelően a mai szentmisén a Karitász javára volt központi gyűjtés. A gyűjtés összegének 40%-a plébániánk Karitász csoportjánál marad, amelyből a helyi szegényeket, rászorulókat, időseket támogatják. A fennmaradó 60%-ot az Egyházmegyei Hivatalba kell beküldeni. Ezt egyházmegyénk központi célokra fizeti be, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász országos központjának javára.

 

- Kedden este 6 órakor Spányi Antal püspök úr, mint a Magyar Katolikus Rádió igazgatója tart előadást a pusztavámi Művelődési Házban „A média szerepe napjainkban” címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

- A hittanteremben 2010-es naptárak, kalendáriumok, karácsonyi képeslapok és egyéb kegytárgyak nagy választékban kaphatók.

 

- A jövő szombattal befejeződik a hosszabbig évközi liturgikus időszak, ezzel együtt az egyházi év is. A következő vasárnap lesz az egyházi újév első napja, ezzel megkezdődik az adventi bűnbánati időszak. „C” liturgikus év lesz, ez azt jelenti, hogy a vasárnapi szentmiséken általában Szent Lukács evangéliumát olvassuk.

 

- A hirdetés után kihelyezésre kerül az Oltáriszentség nyilvános tiszteletre. A szentmise után a képviselőtestület és a Prohászka Imaszövetség tagjai, 11 órától a Karitász csoport, déltől a Szent Mónika-közösség, 13 órától a Máltai Szeretetszolgálat, 14 órától pedig a Jézus Szíve-család imacsoport tagjai tartanak szentórát. Az ünnepélyes szentségeltétel 15 órakor lesz. Jöjjünk el minél többen! Természetesen bármelyik imacsoport szentórájába bekapcsolódhatunk a kedves Hívek.

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 33. vasárnap

2009. november 15.

 

November 19. csütörtök

Árpád-házi Szent Erzsébet

A caritas-tevékenység védőszentjének ünnepén orvosok előadását hallgathatják meg az érdeklődők a caritas-tevékenységgel kapcsolatban 16 órától az oroszlányi plébánia hittantermében, melyen részt vesznek lelkipásztori körzetünk minden plébániájáról a Karitász-csoportok tagjai.
 

Adventváró a Munkás Szent József-plébániatemplomban! November 19-én, csütörtökön, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén Maczkó Mária népdalénekesnő lesz egyházközségünk vendége. 17.00-tól szentmise lesz, melyen közreműködik a művésznő, majd a szentmise után is hallgathatjuk előadását. Mindenkit szeretettel várunk!

 

Kecskéden csütörtökön nem lesz szentmise.

November 21. szombat

Szűz Mária templomi bemutatásának emléknapja

 

November 22. vasárnap

Krisztus, a mindenség Királyának főünnepe

 

November 22-e, Krisztus Király vasárnapja templomunk szentségimádási napja. A szentmise után kerül kihelyezésre az Oltáriszentség nyilvános tiszteletre. A szentségeltételig, délután 3 óráig imádkozhatnak a kedves Testvérek az Eucharisztiában jelen levő Urunkhoz. Jöjjünk el minél többen, hiszen rohanó világunkban egyre nagyobb szükség van az elcsendesedésre, a lelki elmélyülésre.

 

 

- A következő vasárnap a szentmise végén a kitett Oltáriszentség előtt elimádkozzuk a Jézus Szíve-litániát a felajánló imádsággal. Akik ezen az ájtatosságon részt vesznek, és a kegyelem állapotában vannak, azok teljes búcsút nyerhetnek.

 

- A kecskédi Szent Anna-plébániatemplomban a következő vasárnap német nyelvű szentmise lesz délelőtt 10 órától.

 

- A 200 forintos bankjeggyel 2009. november 15-én lehet utoljára fizetni, ezután a Magyar Nemzeti Bank végleg bevonja a forgalomból. Ez azt jelenti, hogy a papír 200-assal november 16-tól már sehol sem tudunk fizetni. Ezután törvényes fizetőeszközre cserélni csak a Magyar Nemzeti Bank pénztárában, a postán és egyes bankfiókokban lehet. A bevonás indoka, hogy a papír 200-as a gyakori használat miatt hamar tönkrement, és pótlása a nemzetgazdaság számára jelentős kiadással járt. Ezt a problémát küszöbölte ki a - jóval tartósabb - fém kétszázas kibocsátása, amellyel az ország jelentős költségmegtakarítást ér el. Kérem a kedves Testvéreket, hogy a jövő héttől már ne dobjanak papír 200-ast a templomi perselyekbe, kizárólag 200 forintos érmét. Megértésüket és együttműködésüket köszönöm!

 

- Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan minden évben országos gyűjtést rendeznek a szegények javára a katolikus templomokban. Az idei gyűjtést november 22-én, Krisztus Király vasárnapján tartja a Magyar Katolikus Egyház. A gyűjtés teljes eredményének 40%-a plébániánk Karitász csoportjánál marad, amelyből a helyi szegényeket, rászorulókat, időseket támogatják anyagilag és lelkileg. A fennmaradó 60%-ot az Egyházmegyei Hivatalba kell beküldeni. A fennmaradó részt az egyházmegyék központi célokra fizetik be, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász országos központjának javára. Országszerte 670 plébánián működik a Katolikus Karitásznak helyi csoportja, 8000 önkéntessel. A plébániai karitász csoportok rendszeres és alkalmi segélyakcióit egészíti ki az a 19 szociális és egészségügyi intézmény, amely az országos karitász hálózathoz tartozik. Itt, illetve a Szeretetszolgálat 10 otthonában olyan ellátást kapnak a rászorulók, amelyet csak intézményes keretek között lehet megszervezni (pl. idősek otthona, szenvedélybetegek ellátása, otthoni szakápolás stb.). A karitász szó „tevékeny szeretetet” jelent. A karitász-munkában való részvétel minden hívő lelkiismeretbeli kötelessége, amelynek a rászorulókért való imádságtól, a kétkezi munkán, beteglátogatáson át, a tárgyi és pénzadományokig nagyon sokféle változata lehetséges. Az oroszlányi plébánia Karitász csoportjához is bármikor lehet csatlakozni, folyamatosan várják az önkéntes segítőket.

 

- A jövő vasárnapi szentségimádás plébániai csoportok szerinti beosztása:
                - a szentmise után 11 óráig: Képviselő-testület, Prohászka Imaszövetség tagjai
                - 11.00-12.00: Karitász
                - 12.00-13.00: Szent Mónika Közösség
                - 13.00-14.00: Máltai Szeretetszolgálat
                - 14.00-15.00: Jézus Szíve-családok
                - 15.00: ünnepélyes szentségeltétel

 

- A szentmisék után a hittanteremben már megkezdődik a karácsony előtti árusítás. 2010-es naptárak, kalendáriumok, karácsonyi képeslapok és egyéb kegytárgyak nagy választékban kaphatók.

 

 

 

Hirdetés

Évközi 32. vasárnap

2009. november 8.

  

November 9. hétfő

A lateráni bazilika felszentelésének ünnepe

 

November 10. kedd

Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító emléknapja

 

November 11. szerda

Tours-i Szent Márton püspök emléknapja

 

November 12. csütörtök

Szent Jozafát püspök és vértanú emléknapja

 

 

- A jövő heti liturgikus rend (Oroszlány):

    SZERDA – 17.00 (szentmise, előtte rózsafüzér)

    PÉNTEK – 17.00 (szentmise, előtte rózsafüzér)

    SZOMBAT – 18.30 (szentmise)

     VASÁRNAP – 8.30 (igeliturgia, áldoztatás)

 

- A jövő heti liturgikus rend (Kecskéd):
    csütörtök - 17.00 (szentmise)
    szombat - 17.00 (igeliturgia, áldoztatás)
    vasárnap - 16.00 (szentmise)
 

- Felhívom a figyelmet, hogy a jövő héten a szombati szentmise (helyettesítés miatt) fél órával később, este fél 7-kor kezdődik. Vasárnap 8.30-kor igeliturgiával ünnepeljük az Úr napját.

 

- November 22-e, Krisztus Király vasárnapja templomunk szentségimádási napja. A szentmise után kerül kihelyezésre az Oltáriszentség nyilvános tiszteletre. A szentségeltételig, délután 3 óráig imádkozhatnak a kedves Testvérek az Eucharisztiában jelen levő Urunkhoz. Szeretnék részletes beosztást készíteni, ezért kérem a plébániai csoportokat, lelkiségi mozgalmakat (képviselő-testület, Máltai Szeretetszolgálat, Karitász, Szent Mónika közösség, Prohászka Imaszövetség tagjai), hogy vállaljanak egy-egy órát, amikor tagjaikkal közösen imádkoznak. Kérem, hogy a választott időpontot szombatig jelezzék.

 

- A Prohászka Imaszövetség novemberi hírlevele itt olvasható.

 

- A szentmisék után a hittanteremben már megkezdődik a karácsony előtti árusítás. 2010-es naptárak, kalendáriumok, karácsonyi képeslapok és egyéb kegytárgyak nagy választékban kaphatók.

 

 

- A katolikus, református és evangélikus egyház megütközéssel értesült az Országgyűlés által október 5-én elfogadott népszámlálásról szóló törvény szövegéről. A törvény szerint ugyanis nem kérdezhetik a 2011-es népszámláláson a vallási, felekezeti hovatartozást. A három egyház püspökeinek november 4-i találkozóján, amelyet Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságán tartottak, egyebek között erről is szó esett.

Tekintettel arra, hogy a Köztársasági Elnök néhány napja visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra az elfogadott törvényt, a három egyház vezetői a döntéshozók figyelmébe ajánlják, hogy a 2011-es népszámlálás kérdőívén szerepeljen a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdés. Hazánkban 1870 óta – a kommunista rezsim időszakát leszámítva – mindig szerepelt ez a kérdés a népszámlálási kérdőíveken, így érthetetlen, hogyan merülhetett fel egyáltalán a felekezeti hovatartozásról szóló kérdés elhagyásának ötlete. A 2001-es népszámláláson anonim és fakultatív módon, a legszigorúbb adatvédelem mellett 9 millió ember nyilatkozott érdemben erről a kérdésről.

A 2008. évi zárszámadási törvényben érintett közoktatási kiegészítő normatíva egyenlegével kapcsolatban az egyházak elfogadhatatlannak tartják, hogy – egy frissen benyújtott bizottsági módosító indítvány szerint – a jelenleg érvényben lévő törvények megkerülésével egy későbbi kormányrendeletben akarja szabályozni ezt a Kormány. Az egyházak és a Kormány között – ellentétben a módosító indítvány indoklásával – nem született semmiféle megállapodás ebben a kérdésben. Az egyházak továbbra is elfogadják az ÁSZ megállapításait a zárszámadási törvénnyel kapcsolatban, amint azt közös levélben október 16-án Bajnai Gordon miniszterelnöknek megírták. Várják a Kormány érdemi állásfoglalását az ott leírtakkal kapcsolatban.

Az egyházi vezetők rendszeres egyeztetéseinek keretében a következő találkozóra – a tervek szerint – kora tavasszal kerül sor.

 

Budapest, 2009. november 4.

 

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház

 

 

 

 

Hirdetés

Mindenszentek ünnepe

2009. november 1.

 

 

November 2. hétfő – halottak napja

Énekpróba: 17.15

Szentolvasó: 17.30

Szentmise és lucernárium: 18.00

 

November 4. szerda

Borromeo Szent Károly püspök emléknapja

 

November 5. csütörtök

Szent Imre herceg ünnepe

 

- November 1-jén vasárnap, Mindenszentek napján templomunk urnatemetője reggel 8 órától este 8 óráig; november 2-án hétfőn, halottak napján pedig délután 1 órától este 7 óráig látogatható. Felhívom a tisztelt hozzátartozók figyelmét, hogy az urnafalakon és az urnafalak előtt koszorút és mécsest elhelyezni nem szabad. Erre az alkalomra külön vázákat fogunk kihelyezni a vágott virágok számára, gyertyát gyújtani pedig a templomban és a belső urnafalnál álló állványon lehet. Megértésüket köszönöm!

 

- Akik Mindenszentekkor, halottak napján, illetve az azt követő héten a temetőt ájtatos lélekkel látogatják, vagy legalább lélekben imádkoznak a halottakért, azok teljes búcsút nyerhetnek. Feltételei: gyónás, szentáldozás, imádság a Szentatya szándékára. Akik november 1-től 8-ig meglátogatnak egy templomot vagy kápolnát és imádkoznak az elhunytakért, azok szintén teljes búcsúban részesülhetnek ugyanezen feltételeknek eleget téve.

 

- A héten minden nap lesz szentmise este 6 órakor, melyet a Mária Rádió élőben közvetít. Minden szentmise előtt negyed 6-tól énekpróbát tartunk, fél 6-tól pedig rózsafüzért imádkozunk. Kérem, hogy ne csak a szentmisén, hanem az énekpróbán és a Szentolvasó-imádkozáson is vegyünk részt és pontosan érkezzünk!

 

 

 

 

 

A hétvége lelkipásztori programjai

 

OROSZLÁNY

Október 31. szombat
14.00 - városi megemlékezés elhunyt szeretteinkről a temetőben a ravatalozónál
18.00 - előesti szentmise (Mindenszentek)

November 1. vasárnap - Mindenszentek ünnepe
8.30 - szentmise (a Mária Rádió élőben közvetíti)
8.00 - 20.00 - látogatható az urnatemető és a  templom

November 2. hétfő - halottak napja
13.00 - 19.00 - látogatható az urnatemető és a templom
18.00 - szentmise és Lucernárium a tisztítótűzben szenvedő lelkekért (a Mária Rádió élőben közvetíti)
18.45 - rózsafüzér (a Mária Rádió élőben közvetíti)


KECSKÉD

Október 31. szombat
17.00 - előesti szentmise (Mindenszentek)

November 1. vasárnap - Mindenszentek ünnepe
10.00 - szentmise
16.00 - községi megemlékezés: Mindenszentek-litániája és halottak napi előesti gyertyagyújtás a temetői keresztnél

November 2. hétfő - halottak napja
10.30 - szentmise a tisztítótűzben szenvedő lelkekért


GÁNT

November 1. vasárnap - Mindenszentek ünnepe
11.45 - szentmise
12.30 - községi megemlékezés: Mindenszentek-litániája, gyertyagyújtás a temetői keresztnél

November 2. hétfő - halottak napja
9.00 - szentmise a tisztítótűzben szenvedő lelkekért
 

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 30. vasárnap

2009. október 25.

 

 

Október 28. szerda

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepe

  

- Október a rózsafüzér hónapja, ezért október folyamán minden nap közösen imádkozzuk a rózsafüzért. A Szentolvasó elmondása hétköznaponként 17.00-kor kezdődik a templomban (szentmisés napokon 16.30-kor). Csütörtökön a falusi kápolnában lesz, szintén 17 órakor. Szombaton és vasárnap pedig szintén közösen fohászkodunk Boldogasszonyunkhoz a szentmisék előtt fél órával a Szentolvasó imádkozásával.

 

- November 1-jén vasárnap, Mindenszentek napján templomunk urnatemetője reggel 8 órától este 8 óráig; november 2-án hétfőn, halottak napján pedig délután 1 órától este 7 óráig lesz látogatható. Felhívom a tisztelt hozzátartozók figyelmét, hogy az urnafalakon és az urnafalak előtt koszorút és mécsest elhelyezni nem szabad. Erre az alkalomra külön vázákat fogunk kihelyezni a vágott virágok számára, gyertyát gyújtani pedig a templomban és a belső urnafalnál álló állványon lehet. Megértésüket köszönöm!

 

- Az elhunyt szeretteinkről való városi megemlékezés október 31-én 14 órakor lesz a temetőben, melyen a 3 történelmi egyház lelkipásztora is részt vesz.

 

- November 2-án hétfőn, halottak napján 18 órakor tartunk szentmisét a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, melynek végén Lucernáriumot tartunk elhunyt szeretteink lelki üdvéért.

 

- Október 31-én fél 11-kor kezdődő szentmise keretében avatják boldoggá az esztergomi bazilikában az 1951-ben mártírhalált halt esztergomi segédpüspököt, Meszlényi Zoltánt. A boldoggá avatási szertartást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa végzi. A boldoggá avatási szentmisét a Magyar Televízió élőben közvetíti.

 

- A bérmálási szentmisén készült fényképek megtekinthetők a képtárban.

 

- A félreértések elkerülése végett tájékoztatom a kedves Testvéreket, hogy egy szentmisére több intentio, azaz miseszándék is felvehető. Kérem szíves tudomásul vételét!

 

 

 

Hirdetés

Évközi 29. vasárnap

2009. október 18.

 

MAI PERSELYADOMÁNYUNKKAL

A MISSZIÓK MUNKÁJÁT TÁMOGATJUK.

KÉREM A HÍVEK NAGYLELKŰ TÁMOGATÁSÁT!

 

Október 23. péntek

Kapisztrán Szent János áldozópap emléknapja

 

A jövő heti mise- és rózsafüzér-rend: 

 

HÉTFŐ 17.00 - rózsafüzér a templomban
KEDD 17.00 - rózsafüzér a templomban
SZERDA

16.30 - rózsafüzér a templomban

17.00 - szentmise a templomban

CSÜTÖRTÖK 17.00 – rózsafüzér a templomban
PÉNTEK

16.30 - rózsafüzér a kápolnában

17.00 - szentmise a kápolnában

SZOMBAT

17.30 - rózsafüzér a templomban

18.00 - szentmise a templomban

VASÁRNAP

8.00 - rózsafüzér a templomban

8.30 – szentmise a templomban

 

- Október a rózsafüzér hónapja, ezért október folyamán minden nap közösen imádkozzuk a rózsafüzért. A Szentolvasó elmondása hétköznaponként 17.00-kor kezdődik a templomban (szentmisés napokon 16.30-kor). Szombaton és vasárnap pedig szintén közösen fohászkodunk Boldogasszonyunkhoz a szentmisék előtt fél órával a Szentolvasó imádkozásával.

 

- A következő héten pénteken a rózsafüzért fél 5-től, a szentmisét pedig 5 órától a falusi kápolnában tartjuk!

 

- Már előre jelzem, hogy november 1-jén vasárnap, Mindenszentek napján templomunk urnatemetője reggel 8 órától este 8 óráig; november 2-án hétfőn, halottak napján pedig délután 1 órától este 7 óráig lesz látogatható. Felhívom a tisztelt hozzátartozók figyelmét, hogy az urnafalakon és az urnafalak előtt koszorút és mécsest elhelyezni nem szabad. Erre az alkalomra külön vázákat fogunk kihelyezni a vágott virágok számára, gyertyát gyújtani pedig a templomban és a belső urnafalnál álló állványon lehet. Megértésüket köszönöm!

 

- Megköszönöm mindazoknak a segítségét, akik a bérmálási szentmise előkészítésében részt vettek; a ministránsok, az énekesek szolgálatát és a sekrestyés, illetve a takarítók munkáját. Gondosan végzett munkájuk is az Istent dicséri.

 

 

 

Hirdetés

Évközi 27. vasárnap

2009. október 4.

 

Október 7. szerda                              

Rózsafüzér Királynője emléknapja

 

Október 8. csütörtök

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónájának ünnepe

 

A jövő heti mise- és rózsafüzér-rend:

 

HÉTFŐ 17.00 - rózsafüzér a templomban
KEDD 17.00 - rózsafüzér a templomban
SZERDA

16.30 - rózsafüzér a templomban

17.00 - szentmise a templomban

CSÜTÖRTÖK 17.00 – rózsafüzér a KÁPOLNÁBAN
PÉNTEK

16.30 - rózsafüzér a templomban

17.00 - szentmise a templomban

SZOMBAT

17.30 - rózsafüzér a templomban

18.00 - szentmise a templomban

VASÁRNAP

8.00 - rózsafüzér a templomban

8.30 – szentmise a templomban

 

- Október a rózsafüzér hónapja, azért október folyamán minden nap közösen imádkozzuk a rózsafüzért. A Szentolvasó elmondása hétköznaponként 17.00-kor kezdődik a templomban (szentmisés napokon 16.30-kor). Csütörtöki napokon 17.00-kor a falusi Szent József-kápolnába várjuk a Szűzanya tisztelő Híveket. Szombaton és vasárnap pedig szintén közösen fohászkodunk Boldogasszonyunkhoz a szentmisék előtt fél órával a Szentolvasó imádkozásával.

 

- Felhívom a kedves Hívek figyelmét, hogy templomunkban a jövő héten már a téli rend szerint tartjuk a szentmiséket, tehát szerdán és pénteken egy órával korábban, 17 órakor kezdődnek a szentmisék!

 

- Két hét múlva, október 18-án, vasárnap a szentmisét a szokásostól eltérő időpontban, délelőtt 10 órakor ünnepeljük, melynek keretében püspök atya kiszolgáltatja a bérmálás szentségét. Kérem a kedves Híveket, hogy minél többen jöjjenek el a szentmisére, hiszen püspök atya nemcsak a bérmálás szentségét szolgáltatja ki, hanem találkozni szeretne a szentmisén az egyházközség híveivel is!

 

 

- 2010-es Új Ember kalendáriumok érkeztek, kapható az irodában.

 

 

- Kérem, hogy aki október 18-ára, vasárnapra miseszándékot íratott, keressen meg az irodában!

 

 

- A Prohászka Imaszövetség októberi hírlevele olvasható egyházközségünk honlapján a www.munkasszentjozsef.hu címen.

 

 

- Prohászka Imaszövetség kedves Tagjai! Október 10-én, szombaton 17 órakor Spányi Antal püspök úr ünnepi szentmisét mutat be a székesfehérvári Prohászka-emléktemplomban boldogemlékű Prohászka Ottokár püspök születésének 151. évfordulóján. Püspök atya szeretettel hívja és várja az Imaszövetség itteni tagjait is, hiszen a szentmisét az Imaszövetség élő és elhunyt tagjaiért ajánlja fel.

 

 

- Az Imaapostolság szándékai október hónapra:

Általános: Hogy a vasárnapot olyan napnak éljük meg, amelyen a keresztények egybegyűlnek a feltámadott Úr megünneplésére, részesedve az Eucharisztia asztalközösségében.

Missziós: Hogy Isten egész népe, amelynek Krisztus azt a parancsot hagyta meg, hogy menjen és hirdesse az evangéliumot minden teremtménynek, odaadással vállalja saját missziós felelősségét és azt a legmagasabb szolgálatnak tekintse, amelyet az emberiségnek felkínálhat.

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 26. vasárnap

2009. szeptember 27.

 

Szeptember 29. kedd

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe

 

Szeptember 30. szerda

Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító emléknapja

 

Október 1. csütörtök

A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz emléknapja

 

Október 2. elsőpéntek (A Szent Őrzőangyalok emléknapja)

Rózsafüzér: 17.00

Szentségimádás és Jézus Szíve-litánia: 17.30

Igeliturgia: 18.00

 

 

- Prohászka Imaszövetség kedves Tagjai! Október 10-én, szombaton 17 órakor Spányi Antal püspök úr ünnepi szentmisét mutat be a székesfehérvári Prohászka-emléktemplomban boldogemlékű Prohászka Ottokár püspök születésének 151. évfordulóján.

Püspök atya szeretettel hívja és várja az Imaszövetség oroszlányi tagjait is, hiszen a szentmisét az Imaszövetség élő és elhunyt tagjaiért ajánlja fel.

 

- A jövő hétvégén 3 napos kirándulást szervez az egyházközség a bérmálkozó fiatalok részére a Pannonhalma mellett fekvő Táp községbe. A hétvége programja Győr és Pannonhalma szakrális épületeinek, értékeinek megtekintése, valamint lelki felkészülés a 3 hét múlva esedékes bérmálásra. Indulás pénteken, délután 3 órakor a templom elől, várható érkezés vasárnap a késő délutáni órákban.

 

- Pénteken és szombaton este 6 órakor igeliturgia lesz áldoztatással.

 

- Október a rózsafüzér hónapja, ezért a hónap folyamán minden nap közösen imádkozzuk a szentolvasót. Az első alkalom október 1-jén, csütörtökön este 6 órakor kezdődik, ekkor a falusi Szent József-kápolnába várjuk a Szűzanya-tisztelőket. Ezenkívül a héten pénteken 17 órakor, szombaton az igeliturgia, vasárnap pedig a szentmise kezdete előtt fél órával kezdjük imádkozni a rózsafüzért a templomban.

 

- Kecskéden szombaton 19 órakor igeliturgiát tartunk áldoztatással,

vasárnap pedig 16 órakor ünneplünk szentmisét.

 

 

 

Hirdetés

Évközi 25. vasárnap

2009. szeptember 20.  

 

Szeptember 21. hétfő

Szent Máté apostol és evangélista ünnepe

 

Szeptember 23. szerda

Pietreleina-i Szent Pio szerzetes és áldozópap emléknapja

 

Szeptember 24. csütörtök

Szent Gellért püspök és vértanú ünnepe

 

Szeptember 26. szombat

Szent Kozma és Damján vértanúk emléknapja

 

 

- A héten megkezdődött az iskolákban és a plébánián a hitoktatás. Számunkra, keresztények számára elképzelhetetlen, hogy Krisztusban való örömünket, a Mennyek Országa reménységét ne adjuk át minden lehetséges formában azok számára, akik még nem találták meg üdvösségüket Krisztusban vagy nem eléggé ismerik az Ő tanítását. A kisgyermekek számára elsősorban a szülők adják át hitüket a családban, másodsorban pedig intézményes keretek között a lelkipásztorok és a hitoktatók. Az intézményes keretek a vasárnapi szentmisékben és a rendszeres iskolai és plébániai hitoktatásban valósulnak meg. Ezek elengedhetetlen eszközök a gyermekek hitre nevelésében. Kérem, hogy a kedves Szülők tekintsék kötelességnek gyermekük katolikus hittanra való beíratását, a nagyszülők pedig hívják fel a szülők figyelmét unokájuk hittanórára és szentmisére járásának fontosságára!

Alsó tagozatos gyermekek számára az iskolákban, a tanórák után van lehetőség hittanórán részt venni. A hittanórák időpontjáról majd az osztályfőnöktől, illetve a szentmise után a sekrestyében lehet információt kérni.

Felső tagozatos tanulók részére a plébánián tartunk hittant, időpontjáról szintén a sekrestyében adok majd tájékoztatást az érdeklődők számára.

 

 

- Szeptember 25-én pénteken és 26-án szombaton Egyházmegyei Ifjúsági Zarándoklat lesz Mórról Bodajkra. A program: pénteken 17 órakor érkezés, regisztráció a móri Kapucinus templom melletti iskolaépületben. Este szentségimádás, valamint a Forró Cappuccino zenei kíséretében fiatalok tanúságtétele a papokkal kapcsolatos tapasztalataikról. Szállás torna- illetve tantermekben (fiúknak és lányoknak külön), polifoamot és hálózsákot hozzatok magatokkal. Vacsora saját batyuból.

Szombaton 7 órakor ébresztő, zsolozsma, reggeli (még mindig a hozott szendvicsekből). Ezt követően 9 órakor indul a gyalogos zarándoklat Bodajkra, énekelve, imádkozva, különböző állomásokkal és csendben meditálva. 13 óra körül érkezünk Bodajkra, ahol ebéddel várnak bennünket. Ebéd után folytatódik a közös lelki program, ezen belül fél 4-kor lesz a ráhangolódás a szentmisére. Közben lehetőség van a szentgyónás elvégzésére is. Végül 16 órakor ünnepi püspöki szentmise zárja a programot.

A zarándoklatra jelentkezni a szentmise után a sekrestyében lehet.

 

 

- A Kulturális Örökség Napjai keretében idegenvezetéssel látogatható a kecskédi Szent Anna tiszteletére szentelt barokk műemléktemplom és a falu szélén álló Szűz Mária-kápolna ma, azaz vasárnap 10 órától 18 óráig.

 

 

- Templomunk utcai homlokzata mentén elkészült az új urnafal, melyben el nem évülő urnahelyek válthatók. További tájékoztatást, árajánlatot az irodában lehet kérni!

 

 

- Szeptember 26-án, szombaton ünnepli az oroszlányi plébánia által ellátott kistelepülés, Vérteskozma templomának búcsúját. A templomban 14 órától ünnepi koncertet tartanak. 15 órától pedig búcsúi szentmisét ünneplünk a templom két védőszentje, Szent Kozma és Szent Damján vértanúk tiszteletére. Aki ezen a szentmisén részt vesz, az a szokásos feltételek mellett – gyónás, szentáldozás, imádság a Szentatya szándékára – teljes búcsút nyerhet.

 

 

 

Hirdetés

Évközi 24. vasárnap

2009. szeptember 13.

 

Szeptember 14. hétfő

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe

 

Szeptember 15. kedd

A fájdalmas Szűzanya emléknapja

 

Szeptember 16. szerda

Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök vértanúk emléknapja

 

 

- A héten megkezdődik az iskolákban és a plébánián a hitoktatás. Számunkra, keresztények számára elképzelhetetlen, hogy Krisztusban való örömünket, a Mennyek Országa reménységét ne adjuk át minden lehetséges formában azok számára, akik még nem találták meg üdvösségüket Krisztusban vagy nem eléggé ismerik az Ő tanítását. A kisgyermekek számára elsősorban a szülők adják át hitüket a családban, másodsorban pedig intézményes keretek között a lelkipásztorok és a hitoktatók. Az intézményes keretek a vasárnapi szentmisékben és a rendszeres iskolai és plébániai hitoktatásban valósulnak meg. Ezek elengedhetetlen eszközök a gyermekek hitre nevelésében. Kérem, hogy a kedves Szülők tekintsék kötelességnek gyermekük katolikus hittanra való beíratását, a nagyszülők pedig hívják fel a szülők figyelmét unokájuk hittanórára és szentmisére járásának fontosságára!

Alsó tagozatos gyermekek számára az iskolákban, a tanórák után van lehetőség hittanórán részt venni. A hittanórák időpontjáról majd az osztályfőnöktől, illetve a szentmise után a sekrestyében lehet információt kérni.

Felső tagozatos tanulók részére a plébánián tartunk hittant, időpontjáról szintén a sekrestyében adok majd tájékoztatást az érdeklődők számára.

 

 

- Szeptember 25-én pénteken és 26-án szombaton Egyházmegyei Ifjúsági Zarándoklat lesz Mórról Bodajkra. A részletes programot a következő vasárnap fogom hirdetni.

 

- Az előttünk álló hétvégén tartják országszerte a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvényt, amelynek célkitűzése hazánk művészeti kincseinek bemutatása. A Kulturális Örökség Napjain ingyenesen látogathatók a hazai múzeumok, kastélyok, kiállítótermek, templomok, ezért bíztatok mindenkit, hogy keljen útra, és töltse hasznosan az időt családjával szombaton és vasárnap.

 

 

- Tisztelt Hozzátartozók! A belső urnafalaknál a zsúfoltság elkerülése végett egységes vázák kerültek kihelyezésre. Kérem, hogy azok, akik eddig saját vázába tették a virágot, azok vázáikat vigyék haza. Kérem a tisztelt Hozzátartozókat, hogy ezentúl mindenki 1 szál virággal emlékezzen elhunyt szeretteire. Az új vázákban lévő vizet egy plébániai munkatárs rendszeresen cserélni fogja, illetve az elhervadt virágokat is eltávolítja. Az urnafalnál művirág elhelyezésére nincs lehetőség. Többszöri felhívás és figyelmeztetés után, most az Urnatemetői Szabályzatban és a szerződésben foglaltaknak megfelelően az urnafalra függesztett koszorúkat, szobrokat is eltávolítottuk. Aki igényt tart ezekre, az a sekrestyéstől veheti át ezen kegyeleti tárgyakat. Megértésüket köszönöm!

 

 

- Templomunk utcai homlokzata mentén elkészült az új urnafal, melyben el nem évülő urnahelyek válthatók. További tájékoztatást, árajánlatot az irodában lehet kérni!

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 23. vasárnap

2009. szeptember 6.

 

 

Szeptember 7. hétfő

Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk ünnepe

 

Szeptember 8. kedd - Szűz Mária születésének ünnepe (Kisboldogasszony)

Szentmise: 18.00

 

Szeptember 12. szombat

Szűz Mária szent nevének emléknapja

 

 

- Két hét múlva újra megkezdődik az iskolákban és a plébánián a hitoktatás. Számunkra, keresztények számára elképzelhetetlen, hogy Krisztusban való örömünket, a Mennyek Országa reménységét ne adjuk át minden lehetséges formában azok számára, akik még nem találták meg üdvösségüket Krisztusban vagy nem eléggé ismerik az Ő tanítását. A kisgyermekek számára elsősorban a szülők adják át hitüket a családban, másodsorban pedig intézményes keretek között a lelkipásztorok és a hitoktatók. Az intézményes keretek a vasárnapi szentmisékben és a rendszeres iskolai és plébániai hitoktatásban valósulnak meg. Ezek elengedhetetlen eszközök a gyermekek hitre nevelésében. Kérem, hogy a kedves Szülők tekintsék kötelességnek gyermekük katolikus hittanra való beíratását, a nagyszülők pedig hívják fel a szülők figyelmét unokájuk hittanórára és szentmisére járásának fontosságára!

Alsó tagozatos gyermekek számára az iskolákban, a tanórák után van lehetőség hittanórán részt venni. A hittanórák időpontjáról majd az osztályfőnöktől, illetve a szentmise után a sekrestyében lehet információt kérni.

Felső tagozatos tanulók részére a plébánián tartunk hittant, időpontjáról szintén a sekrestyében adok majd tájékoztatást az érdeklődők számára.

 

- A bérmálkozásra készülő fiatalok számára már az előttünk álló héten folytatódik a felkészülés a szentség felvételére, ezért a héten már a tavalyi tanévben megszokott időpontban várom őket hittanórára a plébánián. Fiataljaink számára a bérmálás szentségét október 18-án, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében fogja kiszolgáltatni a megyés főpásztor.

 

 

- Egyházmegyénk legősibb zarándokhelyén, Bodajkon szeptember 12-én és 13-án (szombaton és vasárnap) tartják a Segítő Szűz Mária-kegytemplom búcsúját, melyre az egész egyházmegyéből várják a zarándokokat. A program 12-én, szombaton délután fél 5-kor keresztúttal kezdődik a Kálvárián, amely után szentmise, körmenet és virrasztás lesz éjfélig. Vasárnap, 13-án fél 11-kor Spányi Antal megyés püspök mutatja be az ünnepi nagymisét.

 

 

- Templomunk utcai homlokzata mentén elkészült az új urnafal, melyben el nem évülő urnahelyek válthatók. További tájékoztatást az irodában lehet kérni.

 

 

- Az Imaapostolság szándékai szeptember hónapra:

       Általános: Hogy Isten szavát, mint a szabadság és az öröm forrását, jobban megismerjék, befogadják és éljék.

       Missziós: Hogy Laoszban, Kambodzsában és Mianmarban azok a keresztények, akik gyakran nagy nehézségekkel találkoznak, ne bátortalanodjanak el az evangélium testvéreiknek történő hirdetésétől, hanem bízzanak a Szentlélek erejében.

 

 

- Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik velem együtt részt vettek az Egyházmegyei Látónapon, és képviselték egyházközségünket ezen a fórumon. Kívánom, hogy az ott hallottak váljanak a magunk és egyházközségünk életének épülésére!

 

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 22. vasárnap

2009. augusztus 30.

 

Szeptember 3. csütörtök

Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító emléknapja

 

Szeptember 4. elsőpéntek

Szentségimádás: 17.00

Szentmise: 18.00

 

Szeptember 5. szombat

Kalkuttai Boldog Teréz szűz emléknapja

 

 

 

- Hatodszorra tart Egyházmegyei Látónapot a Székesfehérvári Püspökség „Papok és a világi hívek kapcsolata” címmel szeptember 5-én, szombaton 10 órától 16 óráig a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban. A találkozó a papság és a világi hívek együttműködését szolgálja. Püspök atya hívja és várja minden egyházközségből a képviselőtestület világi elnökét vagy egy képviselőjét, a sekrestyést, a kántort, a világi lelkipásztori kisegítőket, a hitoktatókat és a plébánián működő közösségek, lelkiségi mozgalmak képviselőit, hogy együtt gondolkodva folytathassuk egyházmegyénk életének megújítását.

Kérem, hogy az érintettek részvételi szándékukat a sekrestyében jelezzék!

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 21. vasárnap

2009. augusztus 23.

 

Augusztus 24. hétfő

Szent Bertalan apostol ünnepe

 

Augusztus 25. kedd

Kalazanci Szent József áldozópap, rendalapító emléknapja

 

Augusztus 27. csütörtök

Szent Mónika emléknapja

 

Augusztus 28. péntek

Szent Ágoston püspök és egyháztanító emléknapja

 

Augusztus 29. szombat

Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja

 

 

- Hatodszorra tart Egyházmegyei Látónapot a Székesfehérvári Püspökség „Papok és a világi hívek kapcsolata” címmel szeptember 5-én, szombaton 9 órától 16 óráig a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban. A találkozó a papság és a világi hívek együttműködését szolgálja. Püspök atya hívja és várja minden egyházközségből a képviselőtestület világi elnökét vagy egy képviselőjét, a sekrestyést, a kántort, a világi lelkipásztori kisegítőket, a hitoktatókat és a plébánián működő közösségek, lelkiségi mozgalmak képviselőit, hogy együtt gondolkodva folytathassuk egyházmegyénk életének megújítását.

Kérem, hogy az érintettek részvételi szándékukat a sekrestyében jelezzék!

 

 

- Szerdán este, a szentmise után egyházközségi képviselő-testületi gyűlés lesz a hittanteremben.

 

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 20. vasárnap

2009. augusztus 16.

Augusztus 19. szerda

Szent Bernát apát és egyháztanító emléknapja

 

Augusztus 20. csütörtök

Szent István király, Magyarország fővédőszentjének ünnepe

Ünnepi szentmise és kenyérszentelés: 8.30

 

Augusztus 21. péntek

Szent X. Piusz pápa emléknapja

 

Augusztus 22. szombat

Boldogságos Szűz Mária királynő emléknapja

 

- Augusztus 20-án, délután 5 órakor kezdődik a budapesti Szent István-bazilika előtti téren a hagyományos Szent István-napi szentmise és a Szent Jobb-körmenet. A szentmisét pontifikálja dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, koncelebrálnak  a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. Szentbeszédet mond Joachim Meisner bíboros, kölni érsek. Az eseményt a Duna Televízió és a Magyar Televízió 1-es csatornája élőben közvetíti.

 

- A pécsi az egyetlen magyar egyházmegye, amelynek alapítási dátuma ránk maradt, így pontosan tudjuk, hogy az alapítás Győr várában 1009. augusztus 23-án történt. A millenniumi évet színes és változatos programokkal ünnepli a Pécsi Egyházmegye.

A millenniumi év kiemelt eseménye lesz augusztus 23-án, szombaton a délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepi hálaadó szentmise a pécsi bazilika előtti téren. Az eseményen XVI. Benedek pápát Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek képviseli. A hálaadó szentmisét a bécsi érsek úr a magyar püspökökkel és a Pécsi Egyházmegye papságával közösen mutatja be. Az ünnepségre Pécsre szállítják a Szent Jobbot is, melyet a bazilika Corpus Christi-kápolnájában lehet majd megtekinteni. A szentmisét a Duna Televízió élőben közvetíti. További információk: www.ezerev-pecs.hu

 

- Az Anyaszentegyház két házasságot hirdet:

            - Wagner Csaba augusztus 21-én, pénteken templomunkban feleségül kívánja venni Török Ágnest.

            - Varga László augusztus 22-én, szombaton templomunkban feleségül kívánja venni Majdán Piroskát.

            Aki köztük házassági akadályról tudni, kérjük, jelentse a plébánosnál! Imádkozzunk a házasulandókért!

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 19. vasárnap

2009. augusztus 9.

 

Augusztus 10. hétfő

Szent Lőrinc diakónus és vértanú ünnepe

             

Augusztus 11. kedd

Szent Klára szűz emléknapja

 

Augusztus 13. csütörtök

Boldog XI. Ince pápa emléknapja

 

Augusztus 14. péntek

Szent Maximilian Mária Kolbe áldozópap és vértanú emléknapja

 

 

AUGUSZTUS 15. SZOMBAT – SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE (NAGYBOLDOGASSZONY) – parancsolt ünnep

Szentmisék rendje:           GÁNT - 8.00

                                              KECSKÉD -10.00

                                              OROSZLÁNY – 18.00

 

- Szűz Mária mennybevételének napja parancsolt ünnep, ami azt jelenti, hogy bár az ünnep hétköznapra is eshet, mégis szentmise-hallgatási kötelezettségünk van, ugyanúgy mint bármely vasárnap. Ez a nap hazánkban egészen 1948-ig munkaszüneti nap volt, ahogy a többi európai országban ma is az, de a rendszerváltást követően sajnos még mindig nem sorolták a munkaszüneti napok közé.

 

- A szombat esti szentmise tehát a parancsolt ünnep miatt kivételesen nem elővételezett szentmise lesz, vagyis nem az Évközi 20. vasárnapról, hanem Nagyboldogasszony ünnepéről mondom.

 

- A Prohászka Imaszövetség augusztusi hírlevele olvasható egyházközségünk honlapján.

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 18. vasárnap

2009. augusztus 2.

 

Augusztus 4. kedd

Vianney Szent János Mária áldozópap emléknapja

             

Augusztus 6. csütörtök

Urunk színeváltozása ünnepe

 

Augusztus 7. elsőpéntek

Szentségimádás: 17.00

Szentmise: 18.00

 

Augusztus 8. szombat

Szent Domonkos áldozópap emléknapja

 

 

- A múlt vasárnap Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári püspök mutatta be Kecskéden a búcsúi szentmisét. A szentmisén készült fotók megtekinthetők a képtár menüpont alatt.

 

- Felhívom a kedves Hívek figyelmét, hogy a templom díszítése szombaton a délelőtti órákban történik. A díszítés kellő gondosságot kíván meg, hiszen fontos a virágok szín szerinti, szakszerű elhelyezése. Kérem, hogy aki egy-egy vasárnap a templom díszítésére virágot szán – akár vágott virágról, akár oltárdíszről van szó – előző vasárnap jelezze a sekrestyésnek ezen szándékát, és a díszítésre szánt virágot szombat délelőttig hozzák be a templomba, mert a szentmise előtti percekben már nincs mód templomdíszítésre. Megértésüket és együttműködésüket köszönöm!

 

 

- Az Imaapostolság szándékai augusztus hónapra:

       Általános: Hogy a közvélemény jobban észrevegye a kitelepítettek és a menekültek millióinak problémáját, és hogy konkrét megoldásokat találjanak gyakran tragikus helyzetükre.

       Missziós: Hogy azoknak a keresztényeknek, akiket nem kevés országban Krisztus neve miatt hátrányosan megkülönböztetnek és üldöznek, elismerjék az emberi jogokat, az egyenlőséget és a vallásszabadságot, úgyhogy saját hitüket szabadon élhessék és megvallhassák.

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 15. vasárnap

2009. július 12.

 

Július 15. szerda

Szent Bonaventura püspök és egyháztanító emléknapja

 

Július 16. csütörtök

Kármel-hegyi Boldogasszony emléknapja

 

Július 18. szombat

Szent Hedvig királynő emléknapja

 

Múlt hét péntektől láthatók templomunkban a Tarbay Annamária és a Hermann-testvérek által készített ikonok. Az ikonok fatáblára festett szentképek, melyek a keleti keresztények, tehát a görög katolikusok és az ortodoxok templomait díszítik, illetve ok használják a liturgiában. Az ikonkiállítás július 19-ig látogatható a szentmisék előtt és után.

Július 27. és 31. között nyári tábort szervez a 3 egyházközség fiatalok, illetve családok részére. A hetet a Pannonhalmától 6 km-re fekvő Táp községben töltjük, a bencés rend által fenntartott és gondozott szálláson. Délelőttönként a lelki feltöltődésé lesz a főszerep, délutánonként a környéken fogunk kirándulni (Pannonhalma, Győr). Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kérni a szentmise után a sekrestyében lehet.

Végezetül egy televíziós programajánlat minden korosztály épülésére. Első alkalommal közvetít régi (ún. tridenti) rítusú szentmisét a Magyar Televízió 1-es csatornája ma délelőtt fél 11-tol. Az ünnepélyes formában bemutatott énekes szentmisét Barsi Balázs sümegi ferences házfőnök celebrálja. A szentmisét a Magyar Televízió 2-es csatornáján szintén ma, vasárnap délután negyed 3-kor megismétlik.

 

 

 

Hirdetés

Évközi 14. vasárnap

2009. július 5.

 

MA PÉTERFILLÉR-GYŰJTÉS VAN

A SZENTATYA KARITATÍV CÉLJAIRA.

KÉRJÜK A HÍVEK NAGYLELKŰ TÁMOGATÁSÁT!

 

 

Szentmisék rendje július 5-én, vasárnap

(somlói zarándoklat miatti módosított rend):

 

       15.00 – Kecskéd

                                                délelőtt nem lesz szentmise!!!

       18.00 - Oroszlány

 

 

Július 6. hétfő

Goretti Szent Mária szűz és vértanú emléknapja

 

Július 11. szombat

Szent Benedek apát, Európa fővédőszentjének ünnepe

 

 

- Péntektől láthatók templomunkban a Tarbay Annamária és a Hermann-testvérek által készített ikonok. Az ikonok fatáblára festett szentképek, melyek a keleti keresztények, tehát a görög katolikusok és az ortodoxok templomait díszítik, illetve ők használják a liturgiában.

Az ikonkiállítás július 19-ig látogatható a szentmisék előtt és után.

 

 

- Július 27. és 31. között nyári tábort szervez a 3 egyházközség fiatalok, illetve családok részére. A hetet a Pannonhalmától 10 km-re fekvő Táp községben töltjük, a bencés rend által fenntartott és gondozott szálláson. További információkat a jövő heti hirdetésben adok. Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kérni a szentmise után a sekrestyében lehet.

 

 

- Az Imaapostolság szándékai július hónapra:

Általános: Hogy a Közép-Kelet keresztényei hitüket teljes szabadságban élhessék, egyúttal a kiengesztelődés és a béke eszközei lehessenek.

Missziós: Hogy az Egyház csírája és magja legyen olyan emberiségnek, amely kiengesztelődött és újra egyesült Isten egyetlen családjában, valamennyi hívő tanúságtételének köszönhetően a világ valamennyi országában.

 

 

 

 

Hirdetés

Évközi 13. vasárnap

2009. június 28.

 

Június 29. hétfő

Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe, a Szent Pál-év lezárása

 

Július 2. csütörtök

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél - Sarlós Boldogasszony - ünnepe

 

Július 3. péntek (az elsőpénteki szentségimádás kivételesen ELMARAD!)

Szent Tamás apostol ünnepe

 

- A következő vasárnap a világ valamennyi katolikus templomában péterfillér-gyűjtés lesz. A péterfillérek sorsáról a pápa személyesen rendelkezik, amelyet mindenképpen valamilyen aktuálisan fontos karitatív célra utalja. Kérem minden jóakaratú ember nagylelkű támogatását!

               

- A következő vasárnap, július 5-én lesz a vértessomlói Sarlós Boldogasszony-kegytemplom búcsúja. A délelőtt 10 órakor kezdődő szabadtéri szentmisét Spányi Antal püspök mutatja be. Ez az esemény lelkipásztori körzetünk kiemelt zarándoklata, ezért nagy szeretettel hívják és várják az oroszlányi hívő közösség tagjait is.

 

- A kisbéri Bakony Baranta Egyesület gyalogos zarándoklatot szervez a vértessomlói búcsúra. A gyalogos és lovaskocsis zarándokok szombaton reggel 6.00 órakor indulnak Kisbérről, majd folyamatosan csatlakoznak az útba eső települések (Vérteskethely, Császár, Dad, Bokod) hívei is, így érkeznek meg szombaton este Oroszlányba. Templomunk udvarán és a hittanteremben biztosítunk számunkra szállást éjszakára. A búcsú napján, vasárnap 7.30 órakor indul tovább a zarándoklat templomunktól Vértessomlóra, ezért mi, oroszlányiak vasárnap reggel 7 órakor gyülekezzünk a templom előtt. 9.15-kor érkezünk meg a Vértessomló központjában álló kápolnához, ahol Spányi Antal püspök úr fogadja a zarándokokat, majd 9.30-kor közösen halad a zarándokok menete a kegytemplomhoz. 10 órakor kezdődik a szabadtéri püspöki mise a templom kertjében. 12 órától lehetőség lesz egyéni imára a kegytemplomban, ezenkívül a kálváriát és a Mária-forrást is megtekinthetjük. 13 órakor ebéd a hazaiból, majd 15 órakor záró litánia a kegytemplomban. Litánia után hazaindulás. Útközben 17 órakor a majki remeteség megtekintése, Oroszlányba érkezés várhatóan körülbelül 19.30-kor. A zarándokok a vasárnap éjszakát szintén nálunk töltik, majd reggel indulnak tovább és hétfőn este érkeznek meg Kisbérre.

További részletek, információk a faliújságon, valamint itt.

 

A következő vasárnap a zarándoklat miatt
a szentmisék rendje némiképp módosul:

 

SZOMBAT:      16.00 – elővételezett szentmise Gánton

                    18.00 – elővételezett szentmise Oroszlányban

                    19.00 – igeliturgia Kecskéden

VASÁRNAP:     15.00 – szentmise Kecskéden

                    18.00 – szentmise Oroszlányban (DÉLELŐTT NEM LESZ!!!)

 

 

 

Hirdetés
Évközi 12. vasárnap
2009. június 21.

 

Június 24. szerda
Keresztelő Szent János születésének ünnepe
Szentmise: 18.00

Június 27. szombat
Szent László király ünnepe


- Pénteken délelőtt a székesegyházban Spányi Antal megyés püspök ünnepi szentmise keretében nyitotta meg a Papság Évét egyházmegyénkben, amely szentmisén Egyházmegyei Papi Zsinatot hirdetett meg, melynek előkészítésével egy bizottságot is megbízott, melynek mind-egyik esperesi kerületből egy tagja van. Az előkészítő bizottság feladata lesz kidolgozni egy pasztorális tervet az egyházmegye, az esperesi kerületek, a lelkipásztori körzetek, valamint a plébániák számára. A bizottság megvizsgálja a lelkipásztori ellátottság kérdését az egyházmegyében, különös tekintettel a nagyfokú paphiányra. Átgondolt tervet készít arról, hogy mit és hogyan tud a papság felvállalni, és melyek azok a területek, ahol erők hiányában lelkipásztori kisegítők munkájára is nagy szükség lesz. Megvizsgálja a pap és a világ kapcsolatát, valamint a papság életkörülményeit. A zsinati munka eredményeit a 2010 tavaszán megrendezésre kerülő papi napon fogjuk tárgyalni és a Papság Éve bezárása alkalmával hozzák majd ünnepélyesen nyilvánosságra. Imádkozzunk a bizottság és a zsinat munkájáért az év folyamán!

- Szerdán, Keresztelő Szent János születésének ünnepén délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében Spányi Antal püspök atya a székesfehérvári bazilikában diakónussá szenteli Szemere János V. évfolyamos papnövendéket. Imádkozzunk a szentelendőért! Papszentelés idén nem lesz egyházmegyénkben.

- Száraz László esperes úr, a móri I. plébánia plébánosa szombaton (27-én) hálaadó szentmisét tart 25 éves papi szolgálatáért. Az ezüstmise délelőtt 11.30-kor a móri Szentháromság (kapucinus) templomban.

- Nagy László tiszteletbeli főesperes, címzetes prépost, Tatabánya-Bánhida plébánosa jövő vasárnap (28-án) 11 órakor hálaadó szentmisét tart 50 éves papi szolgálatáért a tatabányai Szent Mihály-plébániatemplomban. Az aranymisén Spányi Antal püspök is részt vesz.
 

 

 

 

Hirdetés

Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe (Úrnapja)

2009. június 14.

 

Június 15. hétfő

Árpád-házi Boldog Jolán emléknapja

 

Június 19. péntek

Jézus Szentséges Szívének ünnepe

Szentmise: 18.00, utána Jézus Szíve-litánia

 

Június 20. szombat

A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen Szíve - emléknap

 

  

- Szentatyánk, XVI. Benedek pápa június 19-én, pénteken nyitja meg a papok évét Rómában a Szent Péter-bazilikában, ünnepi vesperás keretében. Egyházmegyénkben is ugyanezen a napon, tehát június 19-én, pénteken délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise keretében nyitja meg Spányi Antal püspök a Papság Évét. A szentmisén részt vesz egyházmegyénk minden papja, illetve az egyházmegye területén működő szerzetesek. Szintén ebben a szentmisében kerül sor a kinevezések és kitüntetések átadására. Püspök atya szeretettel várja a Prohászka Imaszövetség tagjait és a papokért imádkozó híveket, hogy együtt imádkozzunk új papi hivatások születéséért.

 

- Június 20-án, szombaton délután 4 órakor kezdődik Székesfehérvárott a Múzeumok Éjszakája rendezvény. Ennek keretében az Egyházmegyei Múzeumban éjfélig a kiállításokat szakmai vezetéssel, ingyenesen látogathatják az érdeklődők. Ehhez kapcsolódóan este 8 órakor nyitja meg püspök úr az Üdvösség történetei című kiállítást is a Városház téri Egyházmegyei Múzeumban. További információk találhatók egyházmegyénk honlapján, a www.szfvar.katolikus.hu címen.

 

- Lukács József Tamás vértesszőlősi káplán atya hálaadó szentmisét tart június 20-án, szombaton 25 éves papi szolgálatáért. Az ezüstmise délelőtt 10 órakor kezdődik a vértesszőlősi Kisboldogasszony-plébániatemplomban.

 

 

- Hálásan megköszönöm mindazoknak a munkáját, akik bármilyen formában segítségemre voltak a legszentebb Eucharisztia ünnepének előkészítésében, a liturgia végzésében.

 

 

 

 

Hirdetés

Szentháromság vasárnapja

2009. június 7.

 

Június 11. csütörtök

Szent Barnabás apostol emléknapja

 

Június 13. szombat

Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító emléknapja

 

Június 14. Évközi 11. vasárnap – Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe: Úrnapja

Szentmise: 8.30, utána ünnepélyes körmenet a templom körül az Oltáriszentséggel

 

 

- Jövő vasárnap lesz Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. Idén is a szokásos rend szerint tartjuk majd meg a szentmise után az ünnepi körmenetet. Kérem, hogy aki tud, egy-egy csokor virággal, vagy virágszirommal járuljon hozzá a körmenet szebbé tételéhez. A szentmisére és a körmenetre elsőáldozó gyerekeket és szüleiket is szeretettel várom!

 

- A sekrestyés kéri, hogy akik a körmeneti oltárok díszítésére virágokat hoznak, azok legkésőbb a szombat este 7 óráig hozzák el a csokrokat, mert a vasárnap reggel hozott virágokat már nincs idő színek szerint szétválogatni.

 

- Akik szeretnének segíteni a körmeneti oltárok elkészítésében, díszítésében, azokat vasárnap reggel 6 órára várjuk. Segítségüket előre is hálásan megköszönöm!

 

- A ministránsok és a virágszirom-hintő lányok számára szombaton délelőtt 10 órától tartjuk a körmeneti próbát.

 

- Szentatyánk, XVI. Benedek pápa június 19-én, pénteken nyitja meg a papok évét Rómában a Szent Péter-bazilikában, ünnepi vesperás keretében. Egyházmegyénkben is ugyanezen a napon, tehát június 19-én, pénteken délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise keretében nyitja meg Spányi Antal püspök a Papság Évét. A szentmisén részt vesz egyházmegyénk minden papja, illetve az egyházmegye területén működő szerzetesek. Szintén ebben a szentmisében kerül sor a kinevezések és kitüntetések átadására. Püspök atya szeretettel várja a Prohászka Imaszövetség tagjait és a papokért imádkozó híveket, hogy együtt imádkozzunk új papi hivatások születéséért.

 

- A kecskédi bérmáláson, elsőáldozáson, és az új ravatalozó felavatásán és megáldásán készült fényképek megtekinthetők a képtár menüpontban.

 

 

 

 

Hirdetés
Pünkösdvasárnap
2009. május 31.

 

Június 1. Pünkösdhétfő
Szentmise: 18.00

Június 3. szerda
Lwanga Szent Károly és társai vértanúk emléknapja

Június 5. péntek
Szent Bonifác püspök és vértanú emléknapja
Elsőpénteki szentségimádás: 17.00
Szentmise: 18.00

Június 7. vasárnap
Szentháromság vasárnapja (Évközi 10. vasárnap)


Pünkösdhétfőn kerül megrendezésre az Egyházmegyei Nap Balinkán.
A különbusz hétfőn reggel 8 órakor indul a templom elől.
A teljes program a faliújságon megtekinthető.

Szombaton délután Spányi Antal püspök atya 16 órakor kezdődő szentmise keretében szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a gánti fiataloknak. Ezért szombaton Oroszlányban az elővételezett szentmise helyett lelkipásztori kisegítőnk fog igeliturgiát tartani áldoztatással este 6 órakor.

Jövő vasárnap, a Szentháromság ünnepén lesz egyházközségünkben az elsőáldozás.

Két hét múlva lesz Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. Idén is a szokásos rend szerint tartjuk majd meg a szentmise után az ünnepi körmenetet. Kérem, hogy aki tud, egy-egy csokor virággal, vagy virágszirommal járuljon hozzá a körmenet szebbé tételéhez. A ministránsok számára előzetes próba is lesz, melynek időpontját a jövő vasárnap fogom hirdetni. A körmenetben a most elsőáldozó gyerekek és szüleik megjelenésére is feltétlenül számítok.

A mai nappal befejeződik a húsvéti idő, és kezdetét veszi az egyházi év végéig, tehát egészen az adventig tartó hosszabb évközi idő, ezt jelzi az is, hogy a mise után eltesszük a húsvéti gyertyát az oltár mellől, és azt már csak a keresztelések, elsőáldozás és a gyászmisék alkalmával gyújtjuk meg. Holnaptól - mivel véget ér a húsvéti idő - a reggeli, déli és esti harangszóra a Mennynek királyné Asszonya helyett ismét „Az Úr angyalát” imádkozzuk.

 

Változás a bor átváltoztatásának szövegében


"Az Istentiszteleti Kongregáció Prefektusa által írt levélben értesítette a Magyar Katolikus Püspökkari Konferenciát a Szentatya döntéséről a szentmisében a bor átváltoztatásának népnyelvű fordításával kapcsolatban.
Mint ismeretes, a szövegben szereplő "pro multis" (sokakért) kifejezést egyes országokban "mindenkiért" szóval fordították, és a Szentszék engedélyezte használatát. Magyar nyelven 1991-től használtuk ezt a fordítást.
A "mindenkiért" kifejezés teljesen megfelel Krisztus szándékának, aki minden férfiért és nőért meghalt a kereszten, ezért engedélyezett használata nem érinti az érvényesség kérdését.
Mindezek mellett számos érvet találunk a hagyományos "pro multis" formula precízebb fordítása, a "sokakért" javára. Ezért a Szentatya elrendelte, hogy azon nyelvekben, ahol az értelmező fordítást alkalmazták, a misekönyvek új kiadásában térjenek vissza a szöveghűbb fordításhoz: "Ez a vér értetek és sokakért kiontatik "
Ennek használata 2009. Pünkösd ünnepétől kötelező.

 

Dr. Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MKPK elnöke

 

 

 

 

 

Hirdetés
Urunk mennybemenetele
2009. május 24.

 

Május 26. kedd
Néri Szent Fülöp áldozópap emléknapja

Május 30. szombat – Pünkösd vigíliája
Vigília szentmise: 18.00

Május 31. Pünkösdvasárnap
Ünnepi szentmise: 8.30


Két hét múlva, Szentháromság vasárnapján lesz egyházközségünkben az elsőáldozás.


Május a Szűzanya hónapja, ezért májusban vasárnap kivételével minden este közösen imádkozzuk a Lorettói-litániát este 6 órakor. Keddenként a falusi kápolnában, a többi napon itt, a plébániatemplomban tartjuk a litániát (szentmisés napokon a szentmise után).
 

Idén is megrendezésre kerül immár 5. alkalommal az Egyházmegyei Nap Balinkán június 1-jén, pünkösdhétfőn. Buszt indítunk, melyre a mai napon még lehet jelentkezni a sekrestyében 1200 Ft befizetésével.
A busz Pünkösdhétfőn reggel 8 órakor indul a templom elől.
A program: 9 órától érkezés, 10 órától püspök atya előadását hallgathatják meg a jelenlévők, majd 11 órától fakultatív programok lesznek minden korosztály számára. 14 órától közös szentségimádáson vehetünk részt, majd a nap zárása-ként 15 órakor püspöki szentmise lesz. Hazaérkezés kb. 18.00-kor.

 

V. EGYHÁZMEGYEI NAP
Balinka

 

   Idén is megrendezésre kerül a hagyományos Egyházmegyei Nap Balinkán. Az Egyházmegyei Nap június 1-jén, pünkösdhétfőn lesz 9-16 óráig. Idén is szeretnék buszt indítani a 3 egyházközségből. Mivel tavaly szép számmal jöttek a hívek busszal is. Kérem, hogy minél hamarabb jelentkezzenek azok, akik busszal szeretnének jönni, mert ha igény lesz rá, akár 2 buszt is rendelek. Kérem továbbá azokat, hogy akik már voltak, hívogassanak másokat is, hiszen kiváló lelki feltöltődésre, pihenésre és kirándulásra ez a nap. Szentmisére nem járó ismerőseink számára is vonzó lehet a program, amely kifejezi, hogy egyházunk nem csak a templomok falain belül létezik, hanem folyamatosan megújul és ablakot nyit a változó világ felé, hogy ezáltal is megszólíthassunk minél több Krisztust-kereső embert. A buszra jelentkezni 1200 Ft befizetésével lehet a sekrestyében. A részletes program már olvasható a bejárati ajtón és egyházmegyénk honlapján.
 

Részletes program:

9.00-tól érkezés
- Az autóknak, buszoknak külön parkolási helyet biztosítanak.
- A Tölgyes Táborban a bejárattal szemben álló információnál programot, emléklapot osztanak, a gyerekek ingyen fagyi jegyet is kapnak.

10 órakor Megnyitó
- Spányi Antal megyés püspök bevezető gondolatai a Tölgyes Tábor szabadtéri színpadán.

11 órától fakultatív programok
- A kicsiket játszóház, állatsimogató, légvár, kézműves foglalkozások, arcfestés és lovag-lás várja. (A gyermekvigyázást az egyházmegye intézményeinek óvónői és pedagógusai vállalták.)
- A fiataloknak, családoknak sport - és sorversenyt szerveznek az Érdi Marianum Iskola pedagógusai. A cserkész mozgalom tagjai a métázást és az íjazást irányítják.
- Az egyházmegye iskoláinak és óvodáinak gyermekműsorait láthatják az érdeklődők. Bibliai jeleneteket és a népi hagyományokat felelevenítő Pünkösdölőt adnak elő.
- Az Antiochia mozgalom és a móri Forró Capuccino együttes várja a fiatalokat.
- A felnőtteknek a Falutáborban lesz előadás „A keresztény családok a válsággal szemben” címmel. Az előadás alatt a kisgyerekes családok gyermekeinek a helyszínen foglalkozásokat tartanak.
- A rendezvény ideje alatt 14 óráig gyóntatás lesz a kijelölt helyeken.
- Az otthonról hozott ebédet 12 és 14 óra között lehet elfogyasztani.

14 órától közös szentségimádás
- A szentségimádást Spányi Antal megyés főpásztor vezeti.

15 órától püspöki szentmise
- A megyés püspök az egyházmegye papságával mutat be szentmisét.

További információk, valamint képek a korábbi évek egyházmegyei napjairól:
www.munkasszentjozsef.hu/képtár
www.szfvar.katolikus.hu
 

 

 

 

Hirdetés
Húsvét 6. vasárnapja
2009. május 17.

Május 24. vasárnap
Urunk mennybemenetelének ünnepe

Idén is megrendezésre kerül immár 5. alkalommal az Egyházmegyei Nap Balinkán június 1-jén, pünkösdhétfőn. Buszt indítunk, melyre jelentkezni 1200 Ft befizetésével lehet a sekrestyében. Jelentkezési határidő: május 24.
A program: 9 órától érkezés, 10 órától püspök atya előadását hallgathatják meg a jelenlévők, majd 11 órától fakultatív programok lesznek minden korosztály számára. 14 órától közös szentségimádáson vehetünk részt, majd a nap zárása-ként 15 órakor püspöki szentmise lesz.

Május 21-én, áldozócsütörtökön a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában – így a mi templomunkban is – szentségimádás lesz 17-19 óráig.

Oroszlány:
Május a Szűzanya hónapja, ezért májusban vasárnap kivételével minden este közösen imádkozzuk a Lorettói-litániát este 6 órakor. Keddenként a falusi kápolnában, a többi napon itt, a plébániatemplomban tartjuk a litániát (szentmisés napokon a szentmise után).

Kecskéd:
Hálásan megköszönöm mindazoknak a munkáját, akik a bérmálási szentmise előkészítésében részt vettek. Gondosan végzett munkájuk Istent dicséri!

 

 

 

Hirdetés

Húsvét 5. vasárnapja

2009. május 10.

Május 11. hétfő

Boldog Salkaházi Sára szűz és vértanú emléknapja

 

Május 13. szerda

A Boldogságos Szűz Mária első fatimai jelenésének emléknapja

 

Május 16. szombat

Nepomuki Szent János áldozópap és vértanú emléknapja

 

 

Szombaton délután Spányi Antal püspök atya 16 órakor szentmise keretében szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a kecskédi fiataloknak. Ezért szombaton Oroszlányban az elővételezett szentmise helyett lelkipásztori kisegítőnk tart igeliturgiát áldoztatással a szokásos időpontban, este 6 órakor.

 

A múlt vasárnap 40150 Ft perselypénz gyűlt össze, melyet továbbítottunk az Egyházmegyei Hivatalba, ahonnan az egész egyházmegye adományait az épülő pátyi templom számlájára utalják. Isten fizesse meg!

 

Idén is megrendezésre kerül a hagyományos Egyházmegyei Nap Balinkán, június 1-jén, pünkösdhétfőn. Buszt indítunk, melyre jelentkezni 1200 Ft befizetésével lehet a sekrestyében. Jelentkezési határidő: május 24. A részletes program már olvasható a bejárati ajtón és egyházmegyénk honlapján.

 

Május a Szűzanya hónapja, ezért májusban vasárnap kivételével minden este közösen imádkozzuk a Lorettói-litániát este 6 órakor. Keddenként a falusi kápolnában, a többi napon itt, a plébániatemplomban tartjuk a litániát (szentmisés napokon a szentmise után).

 

Áldozócsütörtök napján, május 21-én egyházmegyénk minden templomában szentségimádás lesz 17-19 óráig.

 

Kecskéd:

- Csütörtökön 16 órától bérmálási próba, majd gyóntatás a bérmálkozók, szüleik és bérmaszüleik részére a templomban. Szentmise 19.00-kor.

- Szombaton 16 órakor bérmálás.

- Jövő vasárnap (17-én) a 10 órakor kezdődő szentmise után körmenetben vonulunk a temetőbe, ahol plébános atya megáldja a felújított ravatalozót.

 

 

 

Hirdetés
Húsvét 4. vasárnapja
2009. május 4.
 

   Ma van a jó Pásztor vasárnapja. Imádkozzunk papjainkért, szerzeteseinkért, az új papi hivatásokért, hiszen nagyon nagy szükség lenne fiatal papokra, hiszen egyházmegyénkben is a 150 plébániára már csak 50 plébános jut, a papok átlagéletkora 65 év, emellett pedig hosszú évek óta először fordul elő az, hogy idén már papszentelés sem lesz, mivel nincs egyházmegyénknek VI. évfolyamos papnövendéke. Nagy szükség van tehát a folytonos imádságra, e célra alapította püspök atya a Prohászka Imaszövetséget is, amelynek tagjai közé természetesen továbbra is lehet jelentkezni. A feltétel: napi imádság a papi hivatásokért.

   Ezen a vasárnapon az édesanyákat és nagymamákat is köszöntjük, akiknek legalább olyan fontos feladatot kaptak, mint a papok. Minden édesanyának, nagymamának legyenek példaképei a Boldogságos Szűz Mária, Jézus édesanyja, Szent Anna, Jézus nagyanyja, és a Szentírás híres nőalakjai személyében. Az ő közbenjárásukban bízva neveljék gyermekeiket!

Anyák napja alkalmából a Karitász csoport teadélutánt tart szombaton 16 órakor a hittanteremben, melyre sok szeretettel várják az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat.

 

   Május a Szűzanya hónapja, ezért májusban vasárnap kivételével minden este közösen imádkozzuk a Lorettói-litániát este 6 órakor. Keddenként a falusi kápolnában, a többi napon itt, a plébániatemplomban tartjuk a litániát (szentmisés napokon a szentmise után).

 

 

Az Imaapostolság szándékai május hónapra:
Általános: Hogy a világiak és a keresztény közösségek felelős előmozdítói legyenek a papi és szerzetesi hivatásoknak.
Missziós: Hogy az újabb alapítású katolikus egyházak, az Úr iránt a hit ajándékáért érzett hálából legyenek készek az Egyház egyetemes küldetésében való részesedésre, felajánlván készségüket arra, hogy az egész világban hirdessék az evangéliumot.

 

 

 

Hirdetés
Húsvét 3. vasárnapja
2009. április 26.

Április 29. szerda
Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentjének ünnepe

Május 1. péntek
Munkás Szent József ünnepe, templomunk búcsúnapja
 

Május 1-je, péntek templomunk védőszentjének ünnepe. 8.30-kor ünnepi búcsúi szentmise lesz, utána gyónási lehetőség. Akik ezen a szentmisén részt vesznek, a kegyelem állapotában vannak (tehát nem régen gyóntak, ezen a szentmisén megáldoznak), valamint imádkoznak a Szentatya szándékára, azok teljes búcsút nyernek.

Május 2. szombat
Szent Atanáz püspök és egyháztanító emléknapja

Már most elkezdem hirdetni, hogy idén is megrendezésre kerül az immár hagyományosnak mondható Egyházmegyei Nap Balinkán. Az Egyházmegyei Nap június 1-jén, pünkösdhétfőn lesz 9-16 óráig. Idén is szeretnék buszt indítani a 3 egyházközségből. Mivel tavaly szép számmal jöttek a hívek busszal is, és még ülőhely sem jutott mindenkinek, ezért kérem, hogy minél hamarabb jelentkezzenek azok, akik busszal szeretnének jönni, mert ha igény lesz rá, akár 2 buszt is rendelek. Kérem továbbá azokat, hogy akik már voltak, hívogassanak másokat is, hiszen kiváló lelki feltöltődésre, pihenésre és kirándulásra ez a nap. Szentmisére nem járó ismerőseink számára is vonzó lehet a program, amely kifejezi, hogy egyházunk nem csak a templomok falain belül létezik, hanem folyamatosan megújul és ablakot nyit a változó világ felé, hogy ezáltal is megszólíthassunk minél több Krisztus-kereső embert. A buszra jelentkezni 1200 Ft befizetésével lehet a sekrestyében.

Május első vasárnapjához kapcsolódóan, tehát a jövő vasárnap lesz egyházmegyénk minden templomában a hagyományos egyházmegyei gyűjtés. A jövő vasárnapi perselypénzt a Püspökség felé kell továbbítanunk, ahonnan a Gazdasági Tanács döntése értelmében az egész egyház-megyéből befolyt összeget idén is az épülő pátyi templom számlájára utalják át. Kérem a kedves Híveket tehát, hogy jövő vasárnapi perselyadományukkal járuljanak hozzá a pátyiak templomának felépítéséhez!

Május a Szűzanya hónapja, ezért májusban vasárnap kivételével minden este közösen imádkozzuk majd a Lorettói-litániát. Az első énekes litánia május 2-án az esti szentmise után lesz.

Esperesi kerületünk nagyböjti oroszlányi lelkinapjáról DVD-készült, melyet az újságos asztalon elhelyezett ívre feliratkozva lehet megrendelni.


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állásfoglalása a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényről:

Az Országgyűlés által megszavazott bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény a Katolikus Egyház tanítása szerint komoly veszélyt jelent a társadalom alapvető intézménye, a család számára. Az Egyház, a természeti törvény és a magyar Alkotmány is azt vallja, hogy a család egy férfi és egy nő kizárólagos, a társadalom számára is hasznos életközössége, amelynek célja a házastársak java és az élet továbbadása.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ismét hangsúlyozza, hogy a család az az alapvető emberi közösség, amely a személyes boldogság és a gyermekek nevelése szempontjából mással nem helyettesíthető, része a népek és az egész emberiség közjavának. A politikusoknak szem előtt kell tartaniuk a társadalom védelmét, és olyan jogszabályok létrehozásán kell fáradozniuk, amelyek erősítik a család intézményét, és bátorítják a fiatalokat a felelősségteljes családalapításra és gyermekvállalásra, vagyis amelyek az általuk vezetett nép életét és nem pusztulását szolgálják.

Minden olyan kísérlet, amely a házasságon kívüli párkapcsolatokat, beleértve az egyneműek együttélését, a házasság intézményéhez kívánja közelíteni jogi eszközökkel, gyengíti a családok helyzetét, veszélyezteti a fiatalok döntési szabadságát, valamint a felnövekvő gyermekek egészséges fejlődését.


Budapest, 2009. április 24.


Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

 

Hirdetés
Isteni irgalmasság vasárnapja
2009. április 19.

Április 23. csütörtök
Szent Adalbert püspök és vértanú emléknapja

Április 25. szombat
Szent Márk evangélista ünnepe

Ma van Szentatyánk, XVI. Benedek pápa megválasztásának 4. évfordulója, illetve a héten töltötte be 82. életévét. Isten éltesse sokáig! Imádkozzunk érte rendszeresen!

A következő vasárnapi szentmisében imádkozunk a jó termésért, búzaszentelést tartunk.

A Vértesi Esperesi Kerület oroszlányi nagyböjti lelkinapjáról DVD készült, melyet az újságos asztalon elhelyezett ívre feliratkozva rendelhetnek meg.
 

 

 

XVI. Benedek pápa húsvéti „Urbi et orbi” üzenete (2009)
április 12. 12:25

 

„Resurrectio Domini, spes nostra – az Úr föltámadása a mi reménységünk” (Sermo 261,1).
Kedves Testvéreim Rómában és a földkerekségen!


Szent Ágoston szavaival fogalmazom meg Mindannyiotoknak szívből jövő húsvéti jókívánságaimat: „Resurrectio Domini, spes nostra – az Úr föltámadása a mi reménységünk” (Sermo 261,1). A nagy püspök ezzel a megállapítással tanította híveit arra, hogy Jézus értünk támadt föl, akik halálra szántak voltunk, nehogy elpusztuljunk. Arra utalt, hogy a halállal az élet teljesen véget ért; Krisztus azért támadt föl, hogy reménységet adjon nekünk (vö. uo).

Tényleg, az emberi egzisztenciát érintő legizgatóbb kérdések egyike éppen ez: mi van a halál után? Erre a talányra a mai ünnep azt a választ kínálja számunkra, hogy a halál nem az utolsó szó, mivel végül az Élet győzedelmeskedik. Ez a bizonyosságunk nem egyszerűen emberi érvelésen alapul, hanem egy történelmi tény ad alapot a hitünknek: Jézus Krisztus, akit keresztre feszítettek és eltemettek, dicsőséges testével támadt fel. Jézus azért támadt föl, hogy nekünk, benne hívőknek örök életük legyen. Ez a hír áll az evangéliumi üzenet középpontjában. Ezt hirdeti erőteljesen Szent Pál: „Ha Krisztus nem támadt föl, akkor üres a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is”. S hozzáteszi: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, akkor nyomorultabbak vagyunk minden más embernél” (1Kor 15,14.19). Húsvét hajnalától a reménység új tavaszába öltözik a világ. Ettől a naptól kezdve már megkezdődött a mi föltámadásunk, mert a Húsvét nem egyszerűen egy történelmi pillanatot jelent, hanem egy új állapot elérkezése: Jézus nem azért támadt föl, hogy emléke élő maradjon tanítványai szívében, hanem azért, hogy ő maga éljen bennünk és benne máris élvezni tudjuk az örök élet örömének ízét.

A föltámadás tehát nem egy elmélet, hanem olyan történelmi valóság, amelyet az ember Jézus Krisztus a saját „pászkáján”, a saját „átmenetén” keresztül nyilvánított ki, ő, aki „új utat” nyitott a föld és a menny között (vö. Zsid 10,20). Nem egy mítosz, vagy egy álom, nem is látomás, vagy utópia, nem mese, hanem egyedi és megismételhetetlen esemény: a názáreti Jézus, Mária fia, akit Nagypéntek alkonyán levettek a keresztről és eltemettek, győzedelmesen hagyta el a sírt. Valóban, a szombatot követő első nap hajnalán Péter és János üresen találták a sírját. Magdolna és a többi asszony találkoztak a föltámadt Jézussal; felismerte őt a két emmauszi tanítvány is, amikor megtörte a kenyeret. A Föltámadott megjelent az utolsó vacsora termében este az apostoloknak és még sok más tanítványnak Galileában.

Az Úr föltámadásának örömhíre bevilágítja a világ azon sötét vidékeit, ahol élünk. Hadd utaljak különösképpen a materializmusra és a nihilizmusra, arra a világlátásra, amely nem tud fölülemelkedni azon, ami tapasztalatilag megállapítható, és reménytelenül menekül a semmi érzületébe, mintha az lenne az emberi egzisztencia végső kikötője. Tény, hogy ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor az „üresség” keveredett volna fölénk. Ha elvetjük Krisztust és az ő föltámadását, akkor nincs hely az ember számára, és összes reménye illúzió marad. Ám éppen ma, amikor az Úr föltámadásának jó híre erőteljesen árad szét, ez a válasz a kétkedők panaszkodó kérdésére, amelyet a Prédikátor könyve is kifejez: „Van valami, amire azt mondhatnánk: Íme, ez egy új dolog?” (1,10) Igen, ezt válaszoljuk: Húsvét hajnalán minden megújult. „Mors et vita / duello conflixere mirando: dux vitae mortuus / regnat vivus – Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll: / élet Ura a sírból felkél, és győztesen él”. Ez az újdonság! Olyan új dolog, amely egzisztenciát cserél abban, aki befogadja, ahogy a szentekben történik. Például Szent Pállal is megtörtént.

A Szent Pál-évvel kapcsolatban sokszorosan volt alkalmunk a nagy Apostol tapasztalatáról elmélkednünk. A tarzuszi Pál, a keresztények kérlelhetetlen üldözője a damaszkuszi úton találkozott a föltámadt Krisztussal, aki „meghódította” őt. A többit már tudjuk. Az történt Pálban, amelyről később a korintusi keresztényeknek írta: „Aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme újak keletkeztek” (2Kor 5,17). Tekintsünk arra a nagy hithirdetőre, aki apostoli működése merész lelkesedésével vitte el az Evangéliumot az akkori világ annyi népének. Tanítása és példája arra ösztönöz minket, hogy keressük az Úr Jézust. Bátorít minket, hogy bízzuk rá magunkat, mert a semmi érzülete, amely meg akarja mérgezni az emberiséget, megsemmisült a világosság és a reménység által, ami a föltámadásból árad. Immár igazak és valósak a Zsoltár szavai: „neked nem sötét a sötétség, s az éj, mint a nappal, oly világos előtted” (139/138,12). Nem a semmi az, ami körülvesz mindent, hanem Isten szerető jelenléte. Pontosan magának a halálnak az uralmát szabadította fel, hogy az „alvilágba” is elérkezzék az élet Igéje, a Szentlélek leheletéből küldve (8. v).

Igaz ugyan, hogy a halálnak nincs többé hatalma az emberen és a világon, mégis annyi, túl sok jele marad régi uralmának. Ha Húsvét által Krisztus kitépte a rossz gyökerét, szüksége van férfiakra és nőkre, akik minden időben és mindenütt segítsenek neki győzelmét bizonyítani ugyanazokkal a fegyverekkel: a jog és az igazság, az irgalmasság, a megbocsátás és a szeretet fegyvereivel. Ez az az üzenet, amelyet legutolsó apostoli utam alkalmából el akartam vinni Kamerunba, Angolába és az egész afrikai kontinensre, ahol nagy lelkesedéssel és a meghallgatásra készen fogadtak. Afrika valóban mérhetetlen módon szenved a kegyetlen és véget nem érő – gyakran elfelejtett – konfliktusoktól, amelyek szétszaggatnak, és vérbe borítanak különféle nemzeteket, növekvő számban teszik fiait és lányait az éhség, a szegénység és a betegség martalékává. Erővel ismétlem majd meg ugyanezt az üzenetet a Szentföldön, ahová örömmel utazom pár hét múlva. A nehéz, de elmaradhatatlan kiengesztelődés, amely előfeltétele a közös biztonságos jövőnek és a békés egymás mellett élésnek, nem válhat valósággá csak a megújított, kitartó és őszinte erőfeszítések gyümölcseként, az izraeli-palesztín konfliktusban történő kiegyezésében. A Szentföldről azután kiszélesedik a tekintet a szomszédos országok felé: a Közel Keletre és az egész világra. Abban az időben, amikor globális méreteket ölt a kenyérhiány, a pénzügyi zűrzavar, régi és új szegénység, az aggasztó klímaváltozások, az erőszak és a nélkülözés, amely sokakat arra kényszerít, hogy hagyják el saját földjüket és keressenek egy kevésbé bizonytalan túlélést; a mindig fenyegető terrorizmus, a növekvő félelem a bizonytalan holnap miatt, – szükséges az, hogy újra fölfedezzük lehető kilátásainkat, és visszaszerezzük reménységünket. Senki se vonulhat vissza ebben a békés küzdelemben, amelyet Krisztus Húsvétja kezdeményezett, amelyben – ismétlem – férfiakat és nőket keres, aki segítsenek neki győzelmét bizonyítani ugyanazokkal a fegyverekkel: a joggal és az igazsággal, az irgalmassággal, a megbocsátással és a szeretettel.

„Az Úr föltámadása a mi reménységünk!” Ezt hirdeti az Egyház ma örömmel: hirdeti a reménységet, amelyet Isten állandóvá és legyőzhetetlenné tett, amikor Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból. Kommunikálja a reménységet, amelyet az Egyház ad a szívekbe. Mindenkivel meg akarja osztani, mindenütt, különösképpen ott, ahol a keresztények hitük és az igazságosság meg a béke melletti elkötelezettségük miatt üldözést szenvednek. Hívja a reménységet, amely képes arra, hogy bátorságot ébresszen a jóra, akkor is, és mindenekfelett, amikor fáradságba kerül. Ma az Egyház arról a „napról énekel, amelyet az Úr szerzett nekünk” és örömre szólít. Ma az Egyház imádkozik, segítségül hívja Szűz Máriát, a reménység csillagát, hogy vezesse az emberiséget az üdvösség biztos partja felé, amely Krisztus szíve, a Húsvéti áldozat, a Bárány, aki „megváltotta a világot”, az Ártatlan, „aki kiengesztelt minket, bűnösöket az Atyával”. Neki, a győztes Királynak, Neki a keresztre feszítettnek és föltámadottnak, Neki kiáltsunk alleluját!

Fordította: Pákozdi István
Magyar Kurír

 

 

Hirdetés
Virágvasárnap
2009. április 5.

Április 9. NAGYCSÜTÖRTÖK
10.00 – olajszentelési mise a székesfehérvári bazilikában. A szentmisét, amelyen egyházmegyénk minden papja részt vesz Spányi Antal püspök mutatja be.
19.00 – szentmise az utolsó vacsora emlékére
Ezen estén az utolsó vacsorára emlékezünk, felidézzük Jézus szolgáló szeretetét, amely abban nyilvánul meg, hogy megmosta tanítványai lábát és átéljük az Oltáriszentség alapítását. A búcsúzó Krisztus saját testét és vérét hagyta ránk, hogy lelkünket táplálja és keresztáldozata állandóan közöttünk lévő valóság legyen.
A szentmisét záró oltárfosztás után kezdődik az ünnepélyes virrasztás.

Április 10. NAGYPÉNTEK – Urunk szenvedésének ünneplése
Szigorú böjti nap! Tartózkodni kell a húsételektől, illetve ezen a napon csak háromszor lehet étkezni egyszeri jóllakással. A böjt alól a 14 éven aluli és 60 év feletti hívek mentesülnek.
18.30 – keresztút
19.00 - nagypénteki liturgia
A nagypénteki szertartás 3 részből áll: az igeliturgia, hódolat a Szent Kereszt előtt, és szentáldozás (nagycsütörtökön konszekrált ostyával)

Április 11. Nagyszombat
Az Egyház ezen a napon Urunk sírjánál időzik, szenvedéséről és haláláról elmélkedik. Nagyszombaton a gyóntatáson kívül semmilyen szentségkiszolgáltatásra nincs lehetőség, tehát szentmisét sem szabad bemutatni (az esti vigília-szertartás már nem nagyszombathoz tartozik, ezért is kezdődik naplemente után).
Látogassuk meg a Szent Sírt a templomban! A nap folyamán délelőtt 9 és 12 óra között, délután pedig 16 órától a vigília-szertartás kezdetéig látogatható a Szent Sír.

NAGYSZOMBAT ESTE: HÚSVÉT VIGÍLIÁJA (VIRRASZTÁS A SZENT ÉJSZAKÁN)
19.30 – vigília-szertartás
A vigília-szertartás 4 részből áll: tűzszentelés, igeliturgia, vízszentelés és a húsvéti szentmise a feltámadási körmenettel

Április 12. HÚSVÉTVASÁRNAP – Urunk feltámadásának ünnepe
8.30 – ünnepi nagymise

Április 13. Húsvéthétfő
8.30 – szentmise

 A húsvéti ételek megáldására a megszokott időpontokban, tehát a vigília-szertartás végén, illetve a húsvétvasárnapi nagymise után kerül sor.

A szent háromnap az egész egyházi év legfontosabb, legkiemelkedőbb időszaka, ezen három nap szertartásain ünnepeljük meg hitünk legnagyobb titkait. Nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat, illetve a húsvéti vigília az utolsó vacsorának és az Olajfák hegyi virrasztásnak, Krisztus kínszenvedésének, keresztre feszítésének, sírba tételének és feltámadásának emléknapjai. Sajnos évek óta azt tapasztalom, hogy a nagycsütörtöki és nagypénteki szertartásokon egyre kevesebben vesznek részt, a vigília-szertartáson még csak-csak megtelik a templom. Felhívom tehát minden kedves Testvér figyelmét, hogy ha tehetjük jöjjünk el minél többen a szent háromnap mindegyik szertartására, hiszen csak az értheti meg a maga teljességében a feltámadás misztériumát, aki előtte az Eucharisztia-alapítás csodáját, illetve a kínszenvedés és a keresztre feszítés drámáját is átéli.
Azért kezdjük idén már mindegyik szertartást este, hogy azok is el tudjanak jönni, akik esetleg a munkából később érnek haza.
Továbbá kérem különösen a fiatalabb Híveket, hogy a nagyhéten különösen is legyenek tekintettel az idősebbekre. Segítsünk idősebb templomi ismerőseinknek, szomszédainknak, rokonainknak, hogy ők is biztonságosan el tudjanak jönni és haza tudjanak menni az esti szertartásokról.
 

A szent háromnap szertartásainak rendje

az oroszlányi, a kecskédi és a gánti plébániatemplomban

 

 

 

Nagycsütörtök

 április 9.

Nagypéntek

április 10.

Húsvét vigíliája (Nagyszombat este)

április 11.

 Oroszlány 

 Munkás Szent József

 plébániatemplom

19:00

19:00

előtte keresztút 18.30-tól

19:30

 Kecskéd 

 Szent Anna

 plébániatemplom

 17:00

17:00

előtte keresztút 16.30-tól

 21:30

 Gánt

 Szent Vendel

 plébániatemplom

 15:00

15:00

előtte keresztút 14.30-tól

 16:30

 

 

Hirdetés
Nagyböjt 5. vasárnapja
2009. március 29.

MA ORSZÁGOS GYŰJTÉS VAN A SZENTFÖLDI KERESZTÉNYEK MEGSEGÍTÉSÉRE!

Április 3. péntek
Keresztút: 17.30
Szentmise: 18.00


Megkezdődött a nyári időszámítás, ezért felhívom a kedves Hívek figyelmét, hogy a jövő héten a hétköznapi szentmisék már egy órával később, 18 órakor kezdődnek.
Oroszlányban szombaton (4-én) kivételesen 17.00-kor, Kecskéden pedig 18.00-kor kezdődik a szentmise.

A hittanteremben még kaphatók húsvéti képeslapok.

A nagyhét szertartásainak időpontja már olvasható a bejárati ajtón.

Megjelent egyházmegyei értesítőnk, a SZEM legújabb száma. Az újságos asztalról elvihető az ingyenes kiadvány.

A következő vasárnap Virágvasárnap ünnepe. Kérem a kedves Híveket, hogy jó idő esetén a szentmise előtt a templomudvaron gyülekezzenek, hiszen a virágvasárnapi szentmise a barkaszentelés szertartásával kezdődik. Azokban az országokban, ahol ritka a pálma – így hazánkban is – barkát szentelnek a katolikus liturgiában. A megszentelt barkaágak jelképezik tehát azokat a pálmaágakat, melyeket Jézus, a Messiás Király jeruzsálemi bevonulásakor az őt üdvözlő, hozsannát kiáltozó emberek tartottak a kezükben. A barkaágak megszentelése után körmenetben vonulunk a templomba, kezünkben a szentelt ágakkal, mintha mi is Jézust köszöntve, őt követve vonulnánk be a szent városba, így kezdjük megünnepelni lélekben a nagyheti misztériumot. A templomba érve megkezdődik a szentmise, melynek keretében elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió.

 

 

Hirdetés
Nagyböjt 4. vasárnapja
2009. március 22.

Március 25. szerda
Urunk születésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony – ünnepe
Szentmise: 17.00

Március 27. péntek
Keresztút: 16.30
Szentmise: 17.00

A jövő vasárnap országos templomi gyűjtés lesz a szentföldi keresztények megsegítésére.
A pápák 1618 óta kérik a keresztények imáit és adományait nagyböjtben a Szent-földön élő keresztények támogatására. A Katolikus Egyház világszerte minden évben, s az utóbbi esztendőkben hazánkban is megrendezi e gyűjtést.
Miért részesíti megkülönböztetett figyelemben az Egyház a Szentföldet és az ott élő keresztény közösségek sorsát? Szentföldről indult útjára a kereszténység. Krisztus szülőföldjén azonban, amely három monoteista vallásnak is a bölcsője, sok évszázada a puszta fennmaradásukért küzdenek a keresztények, és az utóbbi évtizedekben számuk évről évre apad. Jelenleg Izrael lakosságának mindössze 2 százaléka keresztény. A háborús viszonyok és a munkalehetőség hiánya miatt a kis keresztény közösségek napról napra fogynak, kilátásaik bizonytalanok, igen sokan elvándorolnak. VI. Pál pápa mondta még a hetvenes évek elején: „Ha a szentföldi testvéreink jelenléte megszűnik, akkor eltűnik az élő tanúságtétel is a Szentföldön, és a szent helyek múzeumokhoz hasonlítanak csupán. Nélkülözhetetlen, hogy Jézus működésének, halálának és feltámadásának helyszínén élő keresztény közösség tegyen tanúságot hitünkről!” Nagy segítséget jelentettek a helybeli keresztények számára a szentföldi zarándokutak, amelyek több ezer hívőt juttattak munkához és ezáltal megélhetéshez, de a háborús viszonyok miatt egyre kevesebb zarándok érkezik. Igazi megoldás a Szentföld békéje lenne, ezért XVI. Benedek pápa is többször kérte a katolikusokat, hogy buzgó imádságban forduljanak Istenhez annak érdekében, hogy megszűnjön a gyűlölet és a háborúskodás a Szentföldön.
 

Március 25-én, szerdán Kaszap István születésének 93. évfordulóján ünnepi szentmisét tart Spányi Antal megyés püspök a székesfehérvári Prohászka-templomban 17 órakor. A szentmise után Kaszap István sírjához vonulunk, és közösen imádkozunk mielőbbi boldoggá avatásáért. Mindenkit szeretettel várnak, különösképpen a fiatalokat és a Prohászka-imaszövetség tagjait!
 

A múlt szombati espereskerületi lelkinapunkon készített sok-sok fénykép megtekinthető a képtár menüpont alatt!

 

 

 

Hirdetés
Nagyböjt 2. vasárnapja
2009. március 8.

Március 13. péntek
Keresztút: 16.30
Szentmise: 17.00

Szombaton templomunkban, illetve az Eötvös Loránd Szakiskola nagytermében rendezzük meg a Vértesi Esperesi Kerület idei lelkinapját, melyre minél több hívőt szeretettel várok.
Itt a templomban fél 10-kor kezdődik a lelkinap a köszöntőkkel, illetve közös énekléssel, majd 10 órától Bindes Ferenc atya előadását, elmélkedését hallgathatják meg a jelenlévők. Az előadás után több helyütt is lesz gyónási lehetőség, majd délben átvonulunk az Eötvös Szakiskolába, ahol elfogyasztjuk otthonról hozott ebédünket, illetve a híveink által készített süteményeket. Ebéd után visszatérve a templomba az egykori gánti vértesi passióról készült filmből láthatunk részleteket. A nap a 14.30-kor kezdődő szentmisével zárul.
Gyermekek részére is lesznek programok az Eötvös Loránd Szakiskolában, ezért őket és szüleiket oda várjuk délelőtt 9.30-tól. Ebéd után a jelenlévő gyermekek felépítik Noé bárkáját, és előadják a vízözön történetét az Ószövetség alapján.
 

A szombati lelkinap programja a bejárati ajtón is olvasható. Az énekeskönyv itt letölthető

Felhívom a figyelmet, hogy jövő szombaton fél 3-kor lesz szentmise templomunkban a lelkinap zárásaként. A szentmisét Száraz László esperes úr mutatja be, koncelebrálnak espereskerületünk papjai.
Jövő szombaton tehát az este 6 órai szentmise nem lesz megtartva, kérem a Testvéreket, hogy a fél 3-kor kezdődő esperesi szentmisére jöjjenek.

Karitászvezető Asszony kéri mindazokat, akik a múlt vasárnap jelezték, hogy hozzájárulnak a lelkinap ebédjéhez, szombaton délelőtt 9 és 10 óra között hozzák az ételeket, italokat a hittanterembe!

A szentmise után a hittanteremben már kaphatók húsvéti képeslapok, ezenkívül feszületet, imakönyvet, rózsafüzért, és rózsafüzértartó tokot is vásárolhatnak a kedves Hívek.


 

 

Prohászka Imaszövetség Hírei
VI. szám
2009. március 5.

 

Prohászka Imaszövetség Kedves Tagjai!
Krisztusban Kedves Testvéreim!


Ebben a hónapban arra kérem az Imaszövetség tagjait, emlékezzenek meg imáikban a katolikus oktatási nevelési intézeteink pedagógusairól és diákjairól. Egyházmegyénk fenntartásában egy gimnázium, hét általános iskola és három óvoda működik, ahol 2860 gyermek tanul. Imádkozzunk azért, hogy a szülők és pedagógusok közös nevelői munkája által gyermekeink növekedjenek korban, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt.

Örömmel adok tájékoztatást arról, hogy az elmúlt esztendő szeptemberétől - az Imaszövetség megalakulásától – az imaszövetség papi tagozatának 68, világi tagozatának 1638 tagja van. Továbbra is kérem a tagokat, hogy apostolkodjanak ismeretségi körükben azért, hogy minél többen tudjanak az imaszövetség céljairól, és tájékoztassák őket a belépés feltételeiről és módjáról.
Kérem, fogadják szeretettel Prohászka Ottokár püspök keresztúti gondolatát:

„A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei előtt lebegett küldetése, érezte a nagy terhet, mert vitte a világ bűneit, s e nagy föladathoz megfelelő lelkület járta át szívét. „Keresztséggel kell megkereszteltetnem, és mint szorongattatom, míg be nem végeztetik”. (Lk 12, 56) Szívszorongva jár az Úr. Beszél kenyérről, melyet mások nem látnak, kelyhéről, melyet innia kell; mint áldozati bárány jár, kinek torkára van szegezve a kés; érzi s felajánlja magát. ”
(Szentlélek Hárfája)

 

Figyelmükbe és imáikba ajánlom az egyházmegye programjai közül a következőket:

- március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén emlékezünk meg Kaszap István születésének 93. évfordulójáról . Délután 5 órakor ünnepi szentmisét mutatunk be a Prohászka templomban, majd sírjánál imádkozunk mielőbbi boldoggáavatásáért.

- április 4-én emlékezünk meg Prohászka Ottokár halálának 82. évfordulójáról . Délután ½ 5 órakor tudományos konferenciát tartunk a budapesti Központi Szemináriumban, majd este 6 órakor az Egyetemi Templomban szentmisét mutatunk be. A szentmisét követően a szeminárium udvarán felállított Prohászka szobornál imádkozunk boldoggáavatásáért.

Szeretettel várom imaszövetségünk tagjait az év során egyházmegyénk minden programjára !

Dicsértessék a Jézus Krisztus!


Spányi Antal
székesfehérvári püspök
 

 

 

 

Hirdetés
Nagyböjt 1. vasárnapja
2009. március 1.
 

Március 6. péntek
Keresztút és szentmise: 17.00

Nagyböjt pénteki napjain 14 éves kor felett kell hústilalmat tartani, a napi étkezések száma nincs korlátozva.

Kérem azokat, akik bármilyen kegytárgyat (pl. imakönyv, rózsafüzér, fali vagy asztali feszület, otthoni szenteltvíztartó stb.) szeretnének rendelni, a szentmise után jöjjenek a sekrestyébe, ahol a kegytárgykereskedés katalógusát is meg lehet tekinteni.

Március 14-én Oroszlányban kerül megrendezésre a Vértesi Espereskerület lelkinapja. A lelkinap sok előzetes szervezést igényel, ezért hétfőn este 6 órakor ismét egyházközségi képviselőtestületi gyűlés lesz a hittanteremben, melynek keretében megtárgyaljuk a további teendőket. A gyűlésre nemcsak az egyházközségi képviselőket várom, hanem bárki eljöhet, aki szívesen segítene a lebonyolításban.
 

Az Imaapostolság szándékai március hónapra:
Általános: Hogy a nők szerepét jobban értékeljék és felhasználják a világ valamennyi nemzetében.
Missziós: Hogy a katolikus Egyház püspökei, papjai, Istennek szentelt tagjai és világi hívei a Kínai Népköztársaságban a XVI. Benedek pápától hozzájuk intézett levél fényében elkötelezzék magukat arra, hogy jelei és eszközei legyenek az egységnek, a közösségnek és a békének.

A szentmise záró áldása után hamvazkodhatnak azok, akik hamvazószerdán nem tudtak szentmisén részt venni. Kérem, hogy a szentáldozáskor megszokott módon sorakozzunk fel!
 

 

 

Hirdetés
Évközi 7. vasárnap (Farsangvasárnap)
2009. február 22.

 
Február 25. Hamvazószerda, a nagyböjti időszak kezdete. Szentmise és hamvazás 18:00-kor. Hamvazószerda szigorú böjti nap, vagyis aki betöltötte 18. életévét, de még nem 60 éves, ezen a napon háromszor étkezhet egyszeri jóllakással (kivéve a nehéz fizikai munkát végzők). Továbbá hamvazószerdán a hústilalmat 14 és 18 év között és 60 év felett is minden-kinek meg kell tartania.

Nagyböjt pénteki napjain (tehát már a következő pénteken) 14 éves kor felett kell hústilalmat tartani, a napi étkezések száma ekkor nincs korlátozva. Ajánljuk fel böjtölésünket valamilyen jó szándékra!

A szombat esti és vasárnap délelőtti szentmise végén még hamvazkodhatnak azok, akik a hamvazószerdai szentmisén nem tudnak részt venni.

Szentatyánk, XVI. Benedek nagyböjti üzenete megtalálható az Érdekességek közt.

Kérem azokat, akik bármilyen kegytárgyat (pl. imakönyv, rózsafüzér, fali vagy asztali feszület, otthoni szenteltvíztartó stb.) szeretnének rendelni, a szentmise után jöjjenek a sekrestyébe, ahol a kegytárgykereskedés katalógusát is meg lehet tekinteni.

Hálásan köszönöm minden jelenlévőnek, aki mai perselypénzével támogatta a magyarországi katolikus egyházi oktatást.

Március 14-én Oroszlányban kerül megrendezésre a Vértesi Espereskerület lelkinapja. A lelkinap sok előzetes szervezést igényel, ezért hétfőn este 6 órakor egyházközségi képviselőtestületi gyűlés lesz a hittanteremben, melynek keretében megtárgyaljuk az előzetes teendőket. A gyűlésre nemcsak az egyházközségi képviselőket várom, hanem bárki eljöhet, aki úgy érzi, hogy ötleteivel támogatni tudja az előkészületeket, vagy szívesen segítene a lebonyolításban. Kedves Híveim segítségét, ötleteit előre is nagyon köszönöm!

 

Február 23. hétfő
Szent Polikárp püspök és vértanú emléknapja
 

Szmirna püspök. Ifjú korában hallgatója és tanítványa volt János apostolnak. Tanításait szóban és írásban hamisítatlanul továbbadta. Kezdetben az egyházi szolgálat megoszlott: a püspök volt a közösség hivatalos ,,felügyelője'' és vezetője, a ,,próféták és tanítók'' pedig az istentiszteletnek és tanításnak éltek. Polikárp egész életén át fáradozott azon, hogy megtérítse ezeket a szakadárokat, és mindent megtett, hogy egyházközségét külsőleg és belsőleg egységesítse. A 2. század közepe táján Rómába utazott, hogy Anikétosz pápával a keresztény gyakorlat kérdéseiről tárgyaljon, nevezetesen a húsvét ünneplésének időpontjáról. Polikárp más kisázsiai egyházközségekkel együtt kitartott annál a Szent Jánostól eredő hagyománynál, hogy húsvét napját Niszan hónap 14. napján kell ünnepelni, míg a rómaiak Szent Péterre visszamenő hagyomány szerint a rá következő vasárnapon ünnepelték. Ebben a pontban nem tudtak egyezségre jutni. Nem sokkal hazatérése után letartóztatták. A zsúfolt színházban vonták felelősségre keresztény hitvallása miatt. A jelenlevő prokonzul rá akarta venni az ősz püspököt, hogy tagadja meg Krisztust. Polikárp így válaszolt: ,,Nyolcvanhat éve szolgálom Őt, és sohasem bántott meg. Hogy mondhatnék átkot Királyomra és Üdvözítőmre?'' Elszenvedte a vértanúhalált, tanúságtétele nem maradt hatás nélkül. Halálával sokkal inkább atyja lett azoknak, akik tanúságát elfogadták, mint életével.
Keleten már a 4. században február 23-án ünnepelték. Róma a 13. században tette át az ünnepet január 26-ra, amely napon addig Niceai Szent Polikárp temetéséről emlékeztek meg. 1969-ben halála napjára, február 23-ra került ünnepe a római naptárban is.

 

Mindenek Teremtője, Istenünk, aki Szent Polikárp püspököt vértanúid sorába emelted,
közbenjárására engedd, hogy mi is igyunk Krisztus kelyhéből, és így boldog örök életre támadhassunk föl!

 

Február 24. húshagyókedd (a farsang utolsó napja)
Szent Mátyás apostol ünnepe
 

Az áruló Iskarióti Júdás Máté evangéliuma szerint (27,5) fölakasztotta magát. Az Apostolok Cselekedetei szerint Péter ezt mondta: ,,amikor lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei'' (1,18). A jeruzsálemi kicsiny közösség Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt Júdás helyett egy másik apostolt akart választani egyfajta istenítélettel (ApCsel 1,15--26). Lukács ránk hagyományozta Péter beszédét, melyben így érvelt: ,,Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt- kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról''. Két jelöltet állítottak, akik megfeleltek ennek a feltételnek: Barnabást és Mátyást. A sors Mátyásra esett, és őt sorolták az apostolok közé.

Mátyás további sorsa ismeretlen előttünk. Az apokrif András és Mátyás cselekedetei állítása szerint a missziós területek elosztása alkalmával ,,az emberevők országa'' jutott neki. Ott Mátyást megvakították, s börtönbe vetették, de Isten visszaadta látását és András csodálatos módon kiszabadította. Ereklyéit Ilona császárné a 4. században Trierbe vitette. Még ma is tiszteletben részesítik ott a Szent Mátyás apátság bazilikájában. A tizenkettedik apostol, Mátyás sírja őrzésének dicsőségét azonban magának igényli a római S. Maria Maggiore-bazilika és a padovai S. Giustina is. Rómában a 11. századtól február 24-én ünnepelték Mátyást, mert a Jeromos-féle martirológium ezen a napon emlékezik meg róla. Mivel ez a böjti időbe esik, 1969-ben áttették május 14-re.

 

Istenünk, ki Szent Mátyást arra választottad, hogy tagja legyen az apostolok kollégiumának, kérünk,

közbenjárására add meg, hogy akiket atyai szeretetedben gyermekeiddé fogadtál,

azok egykor választottaid sorában is ott lehessenek!


FEBRUÁR 25. HAMVAZÓSZERDA (a nagyböjti időszak kezdete)
Szentmise és hamvazás: 18.00
 

 

 

Hirdetés
Évközi 6. vasárnap, 2009. február 15.

 

Szerdán az esti szentmise után Bibliaóra lesz a hittanteremben.

Mindenki figyelmébe ajánlom egyházközségünk honlapjának új szolgáltatását. A www.munkasszentjozsef.hu címen elérhető honlapon a Plébánia menüpont új, Hivatal el-nevezésű mappájában az összes szentségkiszolgáltatással (keresztelés, elsőáldozás, bérmálás, betegek kenete, házasságkötés) kapcsolatos tudnivalókat, illetve igénylésük esetén a teendőket is megtalálhatjuk. Emellett szintén a Hivatal mappában található az adó 1% fel-ajánlási lehetősége, az érvényes stóladíjszabás, illetve, hogy mik a teendők haláleset bejelentése alkalmával. Kérem, hogy hívjuk fel rá olyan ismerőseink figyelmét is, akik nem járnak rendszeresen templomba, hiszen nagy segítség számukra az előzetes tájékozódás, ha valamilyen szentségben szeretnének részesülni, vagy egyházi ügyet szeretnének intézni!

A jövő vasárnap, február 22-én országos templomi gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. Az utóbbi időben – köztudott okok miatt - különösen nehéz helyzetbe kerültek katolikus oktatási intézményeink. A szocialista időszak megszűntével hazánkban újjászerveződtek az egyházi iskolák. Lékai László bíboros az első országos gyűjtést akkor rendelte el, amikor még csak nyolc iskola működött, hiszen a leromlott állapotban visszakapott épületeket föl kellett újítani. A katolikus oktatási intézmények számának és tanulói létszámának folyamatos növekedése jelzi, hogy szükség van ezekre az iskolákra. Az ezekben az intézményekben tanuló diákok tanulmányi eredményeire országos viszonylatban is büszkék lehetünk. Működésük nemcsak a magyar lelki és szellemi kultúra megfelelő színvonalának biztosításához szükséges. Az ide járó gyermekek és szüleik nagy része tudatosan választotta ezeket a katolikus óvodákat, iskolákat, gimnáziumokat, mert fontosnak tartják a tanulmányok és a hit harmonikus fejlődését, a gyermekek Istenre, egymásra és a világra nyitott nevelését, az egészséges lelki- és hitéletre való törekvést. Az adománygyűjtés a diákjaink érdekében végzett oktató és nevelő munkánkat szolgálja. Szeretnénk megköszönni az előző évek pénzadományait, és most is kérjük a híveket, hogy adományaikkal segítsék fenn-tartani a lehetőséget, hogy gyermekeink, az ellenséges tendenciák ellenére, továbbra is tanulhassanak katolikus intézményekben.

Mayer Mihály pécsi püspök, Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári püspök és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát február 17-én, kedden közösen mutatnak be hálaadó szentmisét püspökké szentelésük 20. évfordulója alkalmából délelőtt fél 11-kor a székes-fehérvári bazilikában. A szentmise főcelebránsa Dr. Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek, aki a szentbeszédet is tartja.

 

Adó 1%
felajánlási lehetőségek

1.) Kérjük a kedves Híveket, és minden jó szándékú embert, hogy ne feledkezzen el nyilatkozni személyi jövedelemadójának 1%+1%-áról! Tudni kell, hogy a felajánlás miatt nem kell több adót befizetni, ugyanakkor komoly segítséget jelent az 1% az oktatási, karitatív munkák folytatásához.

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011

2.) A Munkás Szent József Templomért Alapítvány adószámára felajánlott forintokat templomunk fenntartására fordítjuk. Isten fizesse meg!

A Munkás Szent József Templomért Alapítvány adószáma: 18603433-1-11

 

 

 

Hirdetés

Évközi 5. vasárnap, 2009. február 8.

 

 

Ebben az évben is tisztelettel kérem a kedves Testvéreket, hogy ne feledkezzenek el felajánlani személyi jövedelemadójuk 1+1%-át. Tudni kell, hogy a felajánlás miatt nem kell több adót befizetni, ugyanakkor komoly segítséget jelent az 1% a Magyar Katolikus Egyház esetében az oktatási és karitatív munkák folytatásához, a Munkás Szent József Templomért Alapítványhoz beérkező összeg pedig egyházközségünk kiadásainak kifizetését könnyíti.
A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Munkás Szent József Templomért Alapítvány adószámát a bejárati ajtón, illetve a "Plébánia" menüben a "Hivatal" nevű mappában is megtalálják.

Mindenki figyelmébe ajánlom egyházközségünk honlapjának új szolgáltatását. A "Plébánia" menüpont új, "Hivatal" elnevezésű mappájában az összes szentségkiszolgáltatással (keresztelés, elsőáldozás, bérmálás, betegek kenete, házasságkötés) kapcsolatos tudnivalókat, illetve igénylésük esetén a teendőket is megtalálhatjuk. Emellett szintén a Hivatal mappában található az adó 1% felajánlási lehetősége, az érvényes stóladíjszabás, illetve, hogy mik a teendők haláleset bejelentése alkalmával. Kérem, hogy hívjuk fel rá olyan ismerőseink figyelmét is, akik nem járnak rendszeresen templomba, hiszen nagy segítség számukra az előzetes tájékozódás, ha valamilyen szentségben szeretnének részesülni, vagy egyházi ügyet szeretnének intézni!
 

Szerdán (11-én) délután 4 órakor kezdődő szentmise keretében kiszolgáltatom a betegek kenetét. A Szentkenetben évente részesülhet minden 60. életévét betöltött személy, illetve bárki, aki súlyos betegségben szenved, vagy műtéti beavatkozás előtt áll. A szentség felvevőjének a kegyelem állapotában kell lennie, tehát a szentség felvételéhez szükséges a gyónás és szentáldozás, ezért a szentmise előtt fél órával lehetőség lesz a szentgyónás elvégzésére. Hívogassunk másokat is, főként ha a környezetünkben beteg testvérről tudunk!

 

A szentmise után a kijáratnál szentelt gyertya kapható, darabja 160 forint.

 

Február 10. kedd
Szent Skolasztika szűz emléknapja
 

Skolasztika a nagy Nursiai Benedeknek, a nyugati szerzetesség atyjának nővére volt. Nursiából, a Szabin-hegyvidék egyik városából származtak, jómódú szülők gyermekei voltak. Skolasztika teljesen a felebaráti szeretet gyakorlásának élt az öregek és a betegek szolgálatában. Hű és áldozatos társa lett a fivérének. Megértette az eszményekért folytatott küzdelmeit, segítette túljutni csalódásain, és imádságával támogatta munkáját. Skolasztika először Subiaco mellett a Roccabotte-kolostorban élt, később Piumarolában, Montecassino közelében. Évente egyszer találkozott a két testvér, hogy lelki társalgást folytassanak. Egy Nápolyban talált, márványba vésett naptár szerint Skolasztikát február 10-én temették el. Rómában a 12. század óta ülik ünnepét ezen a napon.

 

Kérünk Téged, irgalmas Istenünk, Szent Skolasztika szűz érdemeiért tekints jóságosan házad népére, és ahogy imádságára záport hullattál a földre, úgy közbenjárására áraszd el szívünket kegyelmeddel!


 

Február 11. szerda
Szűz Mária Lourdes-i jelenésének emléknapja, a Betegek Világnapja


A Lourdes melletti Massabielle-sziklafal barlangmélyedésében a 14 é. Soubirous (Szt) Bernadettnek 18 alkalommal jelent meg a Bold. Szűz Mária. Bernadett az egyik testvérével és egy barátnőjükkel rőzsét gyűjteni indult. A folyóhoz érve édesanyja intésének engedelmeskedve megállt és levetette a zokniját, nehogy a sekély vízen átlábolva a zokni elázzon, s ő megbetegedjen a ködös, hideg időben. Emiatt lemaradt két társától. A közeli barlangban meglátott egy különlegesen szép, fehér ruhás hölgyet: kék övet viselt, lábain egy-egy sárga rózsa, a kezében rózsafüzér volt. Bernadett nem tudta, kit lát, társai semmit sem észleltek. - A jelenés fölszólította, hogy fakasszon forrást a barlang meghatározott pontján, igyon belőle és mosdjon meg benne, megbízta, „mondja meg a papságnak, hogy építsenek kápolnát és jöjjenek körmenetben” a jelenések helyére. Egyre többen kísérték el Bernadettet a barlanghoz, de a látomásokban csak a kislány részesült.

 


 

Február 14. szombat
Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, Európa társvédőszentjeinek ünnepe

 

Egy Leó nevű császári hivatalnok gyermekei voltak. A fiatalabb Konstantin (Cirill a kolostori neve volt) először szülővárosában, Tesszalonikában, majd Konstantinápolyban tanult. A császárváros művelt köreiben a ,,filozófus'' megtisztelő néven ismerték. 858 táján abbahagyta a tanítást, hogy egy időre visszavonuljon egy kolostorba, ahová már évekkel előbb belépett a bátyja, Metód (keresztneve valószínűleg Mihály volt). 860-ban a kormány Konstantint testvérének társaságában a kazárok közé küldte a Fekete-tenger partjára. Politikai és vallási küldetés volt ez. Ekkor találta meg Konstantin Kerszonban Szent Kelemen vértanú pápa ereklyéit. A görög misszió 863-ban érte el Morvaországot. Konstantin drága kincset hozott magával: a perikopákat és liturgikus szövegeket, amelyeket görögből ő fordított szláv nyelvre, és lejegyzésükhöz maga állított össze írásjeleket (ez az ún. glagolita ábécé, a cirill ábécé ősi formája).
A testvérek kísérőikkel együtt több mint három éven át áldásos működést fejtettek ki. Missziós munkájuk azonban ellenérzést váltott ki a bajor püspökökből. Különösen a szláv nyelv liturgiai használatát támadták. A rítus ügye, hogy bizánci legyen-e vagy római, abban az időben csak mellékes kérdésnek számított. Konstantin és Metód ennek az egyházpolitikai kérdésnek a megoldását csak a pápa döntésétől várhatta. Útra keltek tehát Rómába, ahol II. Hadrián pápa ünnepélyesen fogadta őket, mert Szent Kelemen ereklyéit magukkal vitték. Ragyogóan megvédték missziós módszerüket, és a szláv nyelvű istentisztelet jóváhagyást nyert. Rómában Konstantin megbetegedett, és rövidesen, 869. február 14-én, negyvennégy éves korában meghalt. Testét a Szent Kelemen-bazilikában helyezték nyugovóra, és mind a mai napig ott tisztelik.
Kocel pannóniai fejedelem sürgetésére Metódot kinevezték Pannónia és Morvaország érsekévé Később a salzburgi püspök ösztönzésére egy bajor zsinat elfogatta, elítélte, s két és fél éven át fogva tartotta Ellwangen kolostori börtönében. Végül is VIII. János pápa erélyes közbelépésére 873-ban kiszabadult. Metód 885 virágvasárnapján halt meg, és székesegyházában temették el.
 

Isten, ki Szent Cirill és Szent Metód által világosítottad meg a szláv népeket, kérünk add, hogy tanításod igéit szívünkbe zárjuk, s tégy bennünket az igaz hitben egyetértő népeddé!

 

 

 

Hirdetés

Évközi 4. vasárnap, 2009. február 1.

 

 

Kedden emlékezik meg Anyaszentegyházunk Szent Balázs püspökről, ezért a jövő vasárnapi szentmisék után részesülhetünk a hagyományos Balázs-áldás szentelményben, ami a torokgyík ellen oltalmaz.

Ebben az évben is tisztelettel kérem a kedves Testvéreket, hogy ne feledkezzenek el felajánlani személyi jövedelemadójuk 1+1%-át. Tudni kell, hogy a felajánlás miatt nem kell több adót befizetni, ugyanakkor komoly segítséget jelent az 1% a Magyar Katolikus Egyház esetében az oktatási és karitatív munkák folytatásához, a Munkás Szent József Templomért Alapítványhoz beérkező összeg pedig egyházközségünk kiadásainak kifizetését könnyíti. Már az év végi hálaadó szentmisén is elhangzott, de most is szeretném megköszönni mindazoknak, akik tavaly a templomi alapítvány részére ajánlották fel adójuk 1%-át, hiszen 2008-ban például az alapítványból fizettük ki templomunk belső festését, amely összesen 1 millió forintba került.
A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Munkás Szent József Templomért Alapítvány adószámát a bejárati ajtón, illetve a "plébánia" menüpont alatt.

 

 

Február 2. hétfő – Urunk bemutatásának ünnepe
Szentmise és gyertyaszentelő körmenet: 18.00

Február 3. kedd
Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja

Szent Balázs örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget.
316 táján a Licinius császár rendelete alapján Agricola helytartó folytatta a keresztényüldözést. Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.
Annak alapján, hogy egy kínzó torokfájás esetén segített, a késő középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták. Ezek ismeretében meglepő, hogy a Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a 16. században keletkezett és a 17. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében.
A Balázs-legenda első, a 9. századból származó képi ábrázolása a római Szent Kelemen-bazilika altemplomában található. Egyes jeleneteket ábrázol a Paderbornban lévő abdinghfi hordozható oltár az 1100 körüli időkből. Balázst a középkorban rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolták; pásztorbottal (15. század) és keresztbe illesztett gyertyákkal

 

Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!

 

Február 5. csütörtök
Szent Ágota szűz és vértanú emléknapja

 

A szicíliai Katániában született előkelő szülők gyermekeként. Decius császár keresztényellenes rendeletét a maga céljaira fölhasználva Ouintianus letartóztatta a szépséges Ágotát, és az egyik hírhedt örömtanyára vitette. Ott az intézmény tapasztalt vezetőnőjének kellett volna a leány átneveléséről gondoskodnia. De gyorsan fölismerte, hogy Ágota esetében a kívánt érzületváltozást nem lehet elérni. Ágotát bíróság elé állították, kihallgatták, megkínozták és börtönbe vetették. Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia. A börtönben olyan megerősítésben részesült, amilyen még a legendákban sem gyakran fordul elő: a gaztett utáni éjszakán megjelent előtte Szent Péter és meggyógyította. A nyilvánvaló csodát semmibe véve Quintianus tovább folytatta az eljárást. Végülis Ágota az újabb bántalmazások következtében meghalt a börtönben.
Tiszteletét az indította el, hogy szülővárosa, Katánia, a szent vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült az Etna kitörésétől. A lakosság a vértanú sírjáról elhozott fátyollal segítségét kérve vonult a megsemmisítő lávafolyam elé, és az február 5- én minden várakozás ellenére megállt. Szent Ágota híre és tisztelete gyorsan elterjedt Szicílián kívül az egész Egyházban. A római misekánon megemlékezik róla, s ugyanazt teszi a karthagói kalendárium és minden régi vértanújegyzék is. Rómában Symmachus pápa egy régi templomot szentelt neki a Via Aurelián, Nagy Szent Gergely pedig az egykori ariánus templomot szentelte a tiszteletére.
Tűzvész és földrengés ellen hívják oltalmul (a lávafolyam megállítása miatt). Hasonló okból ő az ércöntők, a kohászok és a bányászok védőszentje. A középkorban a tizennégy segítőszent között találjuk. A 6. századi Jeromos-féle martirológium február 5-re teszi Szent Ágota temetését. Ünnepét Rómában a 6. század óta ülik.

 

Istenünk, ki mindenható erőddel a gyengébb nemnek is megadtad a vértanúság győzelmét, kérünk, engedd jóságosan,

hogy akik Szent Ágota szűz és vértanú égi születésnapját üljük, az ő példája szerint eljuthassunk Hozzád!

 

Február 6. első péntek
Szentségimádás: 16.00
Szentmise: 17.00
 

Az Imaapostolság szándékai február hónapra:
Általános: Hogy az Egyház pásztorai tanításukban és Isten népének tett szolgálatukban legyenek mindig tanulékonyak a Szentlélek tevékenységére.
Missziós: Hogy az Egyház Afrikában megfelelő utakat és eszközöket találjon ahhoz, hogy hatékonyan előmozdítsa a kiengesztelődést, az igazságosságot és a békét, a püspöki szinódus Afrikát szolgáló II. külön gyűlésének útmutatásai szerint.
 

 

 

Adó 1%
felajánlási lehetőségek

1.) Kérjük a kedves Híveket, és minden jó szándékú embert, hogy ne feledkezzen el nyilatkozni személyi jövedelemadójának 1%+1%-áról! Tudni kell, hogy a felajánlás miatt nem kell több adót befizetni, ugyanakkor komoly segítséget jelent az 1% az oktatási, karitatív munkák folytatásához.

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011

2.) A Munkás Szent József Templomért Alapítvány adószámára felajánlott forintokat templomunk fenntartására fordítjuk. Isten fizesse meg!

A Munkás Szent József Templomért Alapítvány adószáma: 18603433-1-11
 

 

 

A 2000 éve született Szent Pál apostol megtérésének ünnepe

Évközi 3. vasárnap, 2009. január 25.

 

Január 26. hétfő

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök emléknapja

 

Január 28. szerda

Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító emléknapja

 

Január 31. szombat

Bosco Szent János áldozópap emléknapja

 

Szerdán az esti szentmise után Bibliaórára várom a kedves Híveket a hittanterembe.

 

A Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye közleménye:

2008-ban, még Keresztes Szilárd püspök irányítása alatt, Európai Uniós pályázatot nyert a Hajdúdorogi Egyházmegye. A pályázaton nyert összegből február végén megkezdődik a máriapócsi kegytemplom és udvarának teljes felújítása. Ennek keretében restaurálják a templomi berendezést, a kegyoltárt és az ikonosztázt, ezenkívül a padlóburkolat is megújul. Ezzel egy időben régészeti kutatást végeznek a régi templom alapjainak és körülötte feltételezett temető maradványainak feltárására. Megújul az elektromos hálózat, a hangerősítő berendezések, új fűtési rendszert építenek ki a templomban, megerősítik a tető- és toronyszerkezetet és felújítják az udvart. A munkálatok a tervek szerint 2010. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén fejeződnek be.

A belső felújítási munkálatok idejére a Könnyező Szűzanya kegyképét a hajdúdorogi székesegyházba szállítják, ahol folyamatosan látható lesz. A kegyképet február 7-én reggel 6 órakor gyalogos zarándoklat keretében viszik át Hajdúdorogra és várhatóan augusztus végén szállítják vissza Máriapócsra. E két időpont között a máriapócsi kegytemplom nem látogatható. Az erre az időre eső búcsúkat Hajdúdorogon tartják meg.

 

A 2009-es évre az egyházközségi hozzájárulást már most, illetve egész évben be lehet fizetni a szentmisék előtt és után az irodában, vagy a szintén ott kérhető csekken. A hozzájárulás mértéke egyházmegyénkben az érvényes püspöki rendelkezés szerint az éves személyes összjövedelem 0,5 %-a. Kérem, hogy a kedves Hívek ezt figyelembe véve fizessék be az egyházközségi hozzájárulást, amelyet minden esetben egyházközségünk anyagi terheinek kifizetésére fordítunk.

 

 

 

"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam."
                                                                                           (2Tim 4,7)

A feltámadásba vetett hittel tudatjuk, hogy a kecskédi egyházközség egykori kántora, Kecskéd község vasdiplomás pedagógusa, Jókuthy Kálmánné (szül. Keresztes Mária) elhunyt az Úrban. Gyászszertartása január 25-én, vasárnap 15 órakor kezdődik a kecskédi Szent Anna-templomban. Imáinkban emlékezzünk meg elhunyt testvérünkről!
 

 

 

Ökumenikus imahét
a keresztények egységéért

2009. január 19-24.

 

„…legyenek eggyé kezedben!” (Ez 37,17)

 

Oroszlány

 Január 19. hétfő
 17:00 óra
 Evangélikus gyülekezeti terem

 Kutschi András

 római katolikus prépost plébános

 Január 20. kedd
 17:00 óra
 Evangélikus gyülekezeti terem

 Szemeti Ferenc

 református lelkész

 Január 21. szerda
 17:00 óra
 Református imaház

 Farkas Etelka

 evangélikus lelkész

 Január 22. csütörtök
 17:.00 óra
 Református imaház

 Tóth Péter

 baptista lelkész

 Január 23. péntek
 17:00 óra

 Munkás Szent József

 plébániatemplom

 Szemeti Ferenc

 református lelkész

 Január 24. szombat
 17:00 óra

 Munkás Szent József

 plébániatemplom

 Tóth Péter

 baptista lelkész

 

Vegyünk részt minél többen ezeken az alkalmakon, imádkozzunk együtt többi keresztény testvérünkkel, hiszen mindannyiunkat összeköt a Szentháromság egy Istenbe vetett hit!

 

 

Évközi 2. vasárnap

2009. január 18.

 

Január 21. szerda

Szent Ágnes szűz és vértanú emléknapja

 

Január 24. szombat

Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító emléknapja

 

Január 25. Évközi 3. vasárnap

Szent Pál apostol megtérésének ünnepe

 

 

Tegnap délelőtt a székesfehérvári bazilikában Spányi Antal püspök úr által celebrált szentmisével ért véget egyházmegyénkben a 2008-ra hirdetett Biblia éve. Nagy örömömre szolgált, hogy az oroszlányi hívek a Szent István Társulat által meghirdetett akció keretében összesen 82 darab Szentírást vásároltak, amelyeket két alkalommal áldottam meg szentmise keretében. Kívánom, hogy mindazok, akik megvásárolták a könyvek könyvét gyakran lapozgassák, ha tehetik, naponta olvassanak el egy-egy igehelyet, hiszen mindig lehet találni benne új lelki táplálékot. Emellett püspök atya szándéka szerint már egyházközségünkben is rendszeresen van Bibliaóra.

 

Jövő héten lesz országszerte az ökumenikus imahét. Immár több éve hagyomány Oroszlányban is, hogy a különböző keresztény felekezetek tagjai január egyik hetében ellátogatnak egymás templomaiba, meghallgatják lelkipásztoraik tanítását, és közösen imádkoznak a keresztények egységéért. Idén sem lesz ez másképpen, sőt, nagy örömünkre szolgál, hogy városunk együtt imádkozó római katolikus, evangélikus és református hívei mellett ettől az évtől baptista testvéreink is bekapcsolódnak az ökumenikus imahét alkalmaiba. Imaalkalmainkat hétfőtől szombatig minden nap délután 5 órakor tarjuk. Hétfőn és kedden az evangélikus gyülekezeti teremben, szerdán és csütörtökön a református imaházban, pénteken és szombaton pedig itt a mi templomunkban imádkozunk, énekelünk együtt többi keresztény testvérünkkel. A részletes beosztás megtekinthető a bejárati ajtón.

 

Felhívom a kedves hívek figyelmét, hogy az ökumenikus imahét alkalmai miatt kissé módosul a jövő heti miserend. Szerdán nem lesz szentmise. Pénteken templomunkban lesz az ökumenikus imaalkalom, ezért a péntek esti szentmisét az imaórát követően tartom meg. Szombaton pedig nem lesz változás, az esti elővételezett szentmise a szokásos időpontban, este 6 órakor kezdődik.

 

 

 

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

2009. január 11.

 

 

A mai ünneppel befejeződik a karácsonyi idő, és kezdetét veszi a rövidebb évközi időszak, vagyis a farsang, ami hamvazószerdáig (idén február 25.) tart.

 

Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódik a ház- és lakásszentelés szép hagyománya. Bíztatom a kedves Híveket arra, hogy bátran hívjanak, mindazon kedves Hívők hajlékát szívesen megáldom, akik ezt a hagyományt ápolják. Kérem azokat, akik szeretnék otthonukat megszenteltetni, a szentmise után egyeztessenek velem időpontot!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei által 2008. évre meghirdetett Biblia Évét egyházmegyénkben január  17-én  (szombaton) zárjuk.  A  koncelebrált  ünnepi  záró szentmise - melyre püspök atya mindenkit szeretettel vár - a székesfehérvári székesegyházban délelőtt 10 órakor kezdődik.

A 2009-es évre az egyházközségi hozzájárulást már most, illetve egész évben be lehet fizetni a szentmisék előtt és után az irodában, vagy a szintén ott kérhető csekken. A hozzájárulás mértéke egyházmegyénkben az érvényes püspöki rendelkezés szerint az éves személyes összjövedelem 0,5 %-a. Kérem, hogy a kedves Hívek ezt figyelembe véve fizessék be az egyházközségi hozzájárulást, amelyet minden esetben egyházközségünk anyagi terheinek kifizetésére fordítunk. (Természetesen nem kell egyházközségi hozzájárulást fizetniük a rendszeres jövedelemmel még nem rendelkező tanulóknak.)

A december 24-ei, szentesti oroszlányi betlehemes játék, és a kecskédi Christkindl képei megtekinthetők a képtárában. Továbbá olvashatók az Érdekességek menüpontban a Vatikán 2009-es tervei, illetve XVI. Benedek pápa idei külföldi utazásainak tervezett helyszínei.

 

Prohászka Imaszövetség Hírei


Prohászka Imaszövetség Kedves Tagjai!
Krisztusban Kedves Testvéreim!

 

Mindenekelőtt Istentől megáldott, boldog és kegyelmekben gazdag új esztendőt kívánok az imaszövetség minden tagjának. Mindenkinek megköszönöm a készséges csatlakozást lelki célunkhoz, a kitartó egyéni és közösségi imákat, a pozitív visszajelzéseket, az imaszövetség hírének terjesztését és az anyagi támogatásokat. Áldja meg Istenünk lelki összefogásunkat, hogy közös imádságunk teremje meg a méltó hívatások bőséges gyümölcsét.

Örömmel adok tájékoztatást arról, hogy az elmúlt esztendő szeptemberétől - az Imaszövetség megalakulásától – az imaszövetség papi tagozatának 67, világi tagozatának 1415 tagja van. Továbbra is kérem a tagokat, hogy apostolkodjanak ismeretségi körükben azért, hogy minél többen tudjanak az imaszövetség céljairól, és tájékoztassák őket a belépés feltételeiről és módjáról..

+ + +

Kérem, fogadják szeretettel Prohászka Ottokár püspök újévi gondolatát:

„Az újév elején időt, lelket és kegyelmet kínál fel nekünk az Úr. Jó lesz átéreznünk, hogy az Isten ezáltal egyszersmind hivatást ad, hogy tegyünk, buzgólkodjunk és szeressünk. Szabadítsuk fel a lelkünkben pihenő jóságot, minket szinte égető, és kínzó energiává a bűn letörésére, a jóság megteremtésére, s a lelkek segélyezésére…” 

(Szentlélek Hárfája)

+ + +

Szeretettel várom imaszövetségünk tagjait az év során egyházmegyénk minden programjára!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!


Spányi Antal
székesfehérvári püspök

 

 

 

 

Urunk megjelenésének ünnepe

2009. január 4.

 

2008-as hitéleti statisztika
Oroszlány
Templomunkban 46-an részesültek a keresztség szentségében, ebből 6 felnőttkeresztelést (7 évesnél idősebbek) tartottunk. Házasságot 3 pár kötött. Városunkban 40 katolikus szertartás szerinti temetés volt az elmúlt évben, ebből 23 a városi temetőben, 17 pedig a templomi urnafalnál.
 

Kecskéd

23 keresztelés volt a kecskédi templomban 2008-ban. Ebből 20 csecsemő (10 fiú és 10 lány) és 3 felnőtt részesült a szentségben. Házasságot 2 pár kötött. Községünkben 11 elhunyt testvérünket búcsúztattunk katolikus szertartás szerint a feltámadásba vetett hittel.
 
 
A sekrestyében még kaphatók 2009-es naptárak.
 
 
Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódik a ház- és lakásszentelés szép hagyománya. Bíztatom a kedves Híveket arra, hogy bátran hívjanak, mindazon kedves Hívők hajlékát szívesen megáldom, akik ezt a hagyományt ápolják. Kérem azokat, akik szeretnék otthonukat megszenteltetni, a szentmisék után, vagy telefonon egyeztessenek velem az időpontot!
 
 
Az Imaapostolság szándékai január hónapra:
Általános: Hogy a család egyre inkább a szeretetre nevelés, a személyes növekedés és a hitátadás helye legyen.
Missziós: Hogy a különböző keresztény felekezetek, tudtára ébredve annak, hogy mély átalakulások jellemezte korunkban új evangelizálásra van szükség, vessék be magukat az Örömhír terjesztésébe, ugyanakkor valamennyi keresztény teljes egységének munkálásába, hogy így hihetőbb tanúbizonyságot tegyenek az evangélium mellett.

 

 

 

Szent Család vasárnapja

2008. december 28.

 

December 31. szerda

A polgári év utolsó napja

18.00 – év végi hálaadó szentmise, Te Deum és hitéleti beszámoló

 

Január 1. csütörtök – Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe, a béke világnapja

Felhívom a kedves Hívek figyelmét, hogy ez a nap parancsolt ünnep, ami azt jelenti, hogy bár az ünnep hétköznapra esik, mégis ugyanúgy kötelező szentmisén részt venni, mint a vasárnapokon.

8.30 – ünnepi szentmise

 

Január 2. első péntek

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók emléknapja

16.00 – szentségimádás

17.00 – szentmise

 

Január 4. vasárnap – Urunk megjelenésének ünnepe (Vízkereszt)

8.30 – ünnepi szentmise vízszenteléssel

 

 

A hittanteremben még kaphatók 2009-es naptárak.

Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódik a ház- és lakásszentelés szép hagyománya. Bíztatom a kedves Híveket arra, hogy bátran hívjanak, mindazon kedves Hívők hajlékát szívesen megáldom, akik ezt a hagyományt ápolják. Kérem azokat, akik szeretnék otthonukat megszenteltetni, a szentmisék után, vagy telefonon egyeztessenek velem az időpontot!

 

 

Advent 4. vasárnapja
2008. december 21.

 

 

December 22. hétfő
6:00 – hajnali mise, utána agape a hittanteremben (a szentmise előtt és után gyónási lehetőség)

December 23. kedd
6:00 – hajnali mise, utána agape a hittanteremben (a szentmise előtt gyónási lehetőség)

December 24. Karácsony vigíliája
    15:30 – Betlehemes játék
    16:00 – előesti szentmise (előtte gyóntatás 15:50-ig)
    (22:00 – éjjeli szentmise Kecskéden, előtte Christkindl)

     24:00 – Urunk születését hírül adó éjféli szentmise

    (a szentmise előtt rövid karácsonyi irodalmi összeállítás; gyóntatás 23:50-ig)

December 25. Karácsony, Urunk test szerinti születésének ünnepe (parancsolt ünnep)
8:30 – ünnepi szentmise, előtte gyóntatás 8:20-ig

December 26. Szent István, az első vértanú ünnepe
8:30 – szentmise

December 27. szombat
18:00 – elővételezett szentmise

December 28. A Szent Család vasárnapja
8:30 – szentmise


A hittanteremben kaphatók 2009-es naptárak.

A bejárati ajtón, egyházközségünk honlapján, illetve a www.miserend.hu oldalon is olvasható a karácsonyi ünnepi miserend.

Karácsony másnapján délután 4 órakor Kegye János pánsípművész tart karácsonyi koncertet templomunkban. Mindenkit szeretettel várunk!

 

December 27-én 16:00-kor karácsonyi koncertet ad Pitti Katalin operaénekesnő és Tóka Szabolcs orgonaművész Környén a római katolikus templomban.

 

 

 

Advent 3. vasárnapja
2008. december 14.

 

 

A jövő héten is minden hétköznap reggel 6 órakor hajnali misére várom a karácsonyra készülő Testvéreket. Jöjjünk el minél többen, hiszen rendkívül nagy lelki feltöltődés az adventi reggeleken szentmisén részt venni, így kezdeni a hétköznapokat. A hajnali szentmisék után a hittanterembe várom a szentmisén részt vevő kedves Testvéreket egy pohár meleg teával, illetve szerény reggelivel.

A karácsony előtti szentgyónás elvégzésére minden szentmise előtt lehetőség van. A jövő héten hétfőtől péntekig reggel fél 6-tól a szentmise kezdetéig, szombaton a szentmise után, vasárnap pedig fél 8-tól lesz gyóntatás. Tisztelettel kérem, hogy akik gyónni szeretnének, időben jöjjenek el a templomba, a szentmise kezdése előtt 10 perccel már ne álljanak a gyóntatószék előtt! Megértésüket köszönöm.

Karácsonyi díszítésre adományokat szívesen fogadunk. Felajánlott forintjaikat a bejáratnál elhelyezett kosárba szíveskedjenek bedobni. Isten fizesse meg!

A hittanteremben karácsonyi képeslapok, 2009-es naptárak nagy választékban kaphatók.

A kedves Hívek figyelmébe ajánlom egyházközségünk honlapján, a www.munkasszentjozsef.hu címen a Forgácsok menüponton belül az Érdekességek rovatot. Itt több érdekességet találhatnak az egyház életével kapcsolatban, most azonban a két legújabbat szeretném ajánlani, a Pápai jelvények és a Pápai viselet című cikkeket. A két cikk részletesen, fényképekkel mutatja be a pápák liturgikus és mindennapi öltözékét, illetve a pápaság jelvényeiről és azok történetéről is szól ez a két írás.

A következő Biblia-óra kedden este 6 órakor kezdődik.
 

December 20-án, 15 órakor a Karitász csoport karácsony-váró teadélutánt tart, amelyre szeretettel vár minden érdeklődőt.


A bejárati ajtón, illetve egyházközségünk honlapján már olvasható a karácsonyi ünnepi miserend.

Karácsony másnapján délután 4 órakor Kegye János pánsípművész tart karácsonyi koncertet templomunkban. Minden városlakót szeretettel várunk!


 

 

 

Advent 2. vasárnapja
2008. december 07.

 

 

December 8. hétfő

Szeplőtelen fogantatás ünnepe

 

December 13. szombat

Szent Lúcia szűz és vértanú emléknapja

Adventben minden hétköznap reggel 6 órakor hajnali rorate-szentmisére várom a karácsonyra készülő Testvéreket. Jöjjünk el minél többen, hiszen rendkívül nagy lelki feltöltődés az adventi hajnalokon szentmisén részt venni, így kezdeni a hétköznapokat. Ne hallgassunk a reklámszlogenekre, hiszen nem a bevásárló-centrumokat járva a vásárlási láz hozza meg a karácsonyi hangulatot, hanem a roratékon való részvétellel tudjuk leginkább felkészíteni lelkünket karácsony ünnepére. A hajnali szentmisék után szeretettel várom a szentmisén részt vevőket egy pohár meleg teára és reggeli beszélgetésre a hittanterembe!

Kérem a kedves Híveket, hogy karácsony előtti szentgyónásukat ne hagyják az utolsó pillanatokra. Szentgyónás elvégzésére szombat kivételével minden nap a szentmise előtt lehetőség van. Kérem, hogy lehetőleg a vasárnapi szentmise előtt csak azok végezzék el a szent-gyónásukat, akiknek más időpont alkalmatlan erre.

Karácsonyi díszítésre adományokat szívesen fogadunk. Felajánlott forintjaikat a bejáratnál elhelyezett kosárba szíveskedjenek bedobni. Isten fizesse meg!

December 13-án, szombaton adventi lelki nap lesz Székesfehérváron a hitoktatók és a világi lelkipásztori kisegítők részére. A lelki nap délelőtt 10 órakor kezdődik a Székesegyházban koncelebrált szentmisével, majd a Szent István Művelődési Házban folytatódik lelki és szakmai előadásokkal. A találkozó közös agapéval zárul. Kérem az egyházközség lelkipásztori kisegítőinek részvételét!

A hittanteremben karácsonyi képeslapok, 2009-es naptárak nagy választékban kaphatók Megérkeztek a gyermeknaptárak is.

 

 

Advent 1. vasárnapja
2008. november 30.

 

 

December 3. szerda
Xavéri Szent Ferenc emléknapja

December 5. elsőpéntek
Szentségimádás: 16.00
Szentmise: 17.00 (ezen a napon hajnali mise nem lesz)

December 6. szombat
Szent Miklós püspök emléknapja

Adventben minden hétköznap reggel 6 órakor hajnali rorate-szentmisére várom a karácsonyra készülő Testvéreket. Jöjjünk el minél többen, hiszen rendkívül nagy lelki feltöltődés az adventi hajnalokon szentmisén részt venni, így kezdeni a hétköznapokat. Ne hallgassunk a reklámszlogenekre, hiszen nem a bevásárló-centrumokat járva a vásárlási láz hozza meg a karácsonyi hangulatot, hanem a roratékon való részvétellel tudjuk leginkább felkészíteni lelkünket karácsony ünnepére.

Szerdán este 6 órakor bibliaóra lesz a hittanteremben. A mostani alkalmon az adventtel, a Messiás-várással kapcsolatos szentírási szakaszokról lesz szó. Szeretettel hívok és várok minden keresztény Testvért!

Kérem a kedves Híveket, hogy karácsony előtti szentgyónásukat ne hagyják az utolsó pillanatokra. Szentgyónás elvégzésére szombat kivételével minden nap a szentmise előtt lehetőség van. Kérem, hogy lehetőleg a vasárnapi szentmise előtt csak azok végezzék el a szentgyónásukat, akiknek más időpont alkalmatlan erre. A gyóntatás minden szentmise előtt fél órával kezdődik, ezért felhívom a figyelmet, hogy időben jöjjünk el a templomba, ha a bűnbocsánat szentségében szeretnénk részesülni. A szentmisék előtt 5 perccel, kérem, hogy már senki ne álljon a gyóntatószék előtt, a kedves Hívek legyenek tekintettel arra, nekem is fel kell készülnöm lelkileg a szentmisére, be kell öltözöm, és eligazítást kell adnom az asszisztencia tagjainak a liturgia menetével kapcsolatban. Megértésüket köszönöm!

A hittanteremben karácsonyi képeslapok, 2009-es naptárak nagy választékban kaphatók, ezenkívül rózsafüzért és feszületet is vásárolhatnak a kedves Hívek. Megérkeztek a Katolikus Kalendáriumok és a gyermeknaptárak is.
 

 

 

 

Hírek

2008. január 21. - 2008. november 30.