Plébániatemplomunk rövid története
Oroszlány
1992-ben az egyházközség, a hívők, a Püspökség és a város támogatásával templomépítésbe kezdtek. Ekkor küldte Kutschi András plébánost Pápai Lajos győri megyéspüspök Szilsárkányból Oroszlányba és azzal a rendkívüli feladattal bízta meg, hogy irányítsa és szervezze az új templom kivitelezési munkáit. A város felkínálta beépítendő területnek a volt evangélikus temetőt.
A Győri Egyházmegye kezdte az építkezést, de a befejezésre már a Székesfehérvári Egyházmegye védnöksége alatt került sor. Építése 1994-ben fejeződött be. A hívek, külső segítők és a plébános összefogásának köszönhető, hogy a Munkás Szent József Templom 1994-ben elkészült. Dícséret és hála érte.
A templom tervezője Ripszán János építész. Kivitelezője a siófoki Henico Kft. A templomegyüttes a templomból, a hittanteremből és a plébániából áll. A faragott, oltár fölötti feszületet, és a feltámadt Krisztust ábrázoló keresztelőkutat Baracza Szabolcs készítette. A toronyban lévő 180 kg-os nagyharang Szent József, míg a 60 kg-os kisharang Szent Mihály tiszteletére készült Gombos Miklós harangöntő mester őrbottyáni műhelyében.
A Győri egyházmegyétől 1993-ban csatolták a Székesfehérvári egyházmegyéhez. 1952-ig Kecskéd filiája, utána plébánia. 1958-ban kibővített kápolnája látta el a plébániatemplom feladatait. Anyakönyvek: 1952-től. Historia Domus: 1994
Jelenleg a Vértesi kerület III. Lelkipásztori körzet központi plébániája, ellátja a következő településeket:
– Kecskéd (Szent Anna plébánia)
– Gánt (Szent Vendel apát plébánia)
– Kőhányás
– Vérteskozma
Körzethez tartozik Vértessomló (Sarlós Boldogasszony plébánia / Bedy Sándor Atya), ellátja a következő településeket:
– Várgesztes (Szent Vendel és Szent Miklós püspök plébánia)
– Környe (Vízkereszt plébánia)
Plébánosok, kisegítő lelkészek és adminisztrátorok
Kecskéd fíliája Oroszlány
-
1902 -1937 Kiss László plébános Meghalt 1935.
Krajncz Ernő kisegítő lelkész, Meghalt
1936 -1937 Rákosi Elek kisegítő lelkész Meghalt: 1989. febr. 12.
1937 -1938 Somogyi Béla kisegítő lelkész Meghalt: 1967. okt. 16. -
1939 -1944 Lang József adminisztrátor /plébános Meghalt: 1964. jan. 15.
-
1944 -1948 Dr. Farkas László plébános Meghalt: 1960. szept. 5.
Oroszlány
-
1948 -1949 Balázs (Bauer) Károly lelkész
-
1949 -1950 Menyhárt László kisegítő lelkész, Meghalt: 1987. márc. 17.
-
1950 -1968 Jéger György lelkész
1951 -1952 Boglár, László kisegítő lelkész Meghalt: 1967.máj. 7.
1952 -1953 Dr. Bóna László kisegítő lelkész
1956 -1957 Reszt Sándor kisegítő lelkész Meghalt: 1990. márc. 1.
1957 -1958 Marek László kisegítő lelkész
1958 -1962 Lázár Dezső kisegítő lelkész Meghalt
1962 -1963 Fodróczy Kálmán kisegítő lelkész
1963 Kozári Lajos kisegítő lelkész
1963 -1964 Molnár Zoltán kisegítő lelkész
1964 -1966 Szuchentrunk Mihály kisegítő lelkész
1966 -1967 Sárközi György kisegítő lelkész
1967 -1970 Németh László kisegítő lelkész -
1968 -1971 Juhász József plébános Meghalt: 1980. febr. 4.
1970 -1971 Bognár Vilmos kisegítő lelkész
1971 -1972 Gréger Tibor kisegítő lelkész -
1971 -1976 Lázár Dezső plébános
1972 -1974 Sárkány Elemér kisegítő lelkész Meghalt: 1994. jan. 28.
1974 -1977 Nagy Jenő kisegítő lelkész -
1976 -1977 Tarcsay Lőrinc plébános
-
1977 -1979 Galla Gábor lelkész
-
1979 -1986 Spekl Antal plébános Meghalt
-
1986 -1990 Dr. Rédly Elemér plébános
-
1990 -1992 Maros Károly plébános
-
1992 - Kutschi András plébános
Friss hírek
András atya 75 éves (fotókkal)
Közel 200 -an gyűltünk össze, hogy méltón ünnepelhessük
Kutschi András c. prépost, plébános
75. születésnapját.
NYÁRI TÁBOR 2023
A szeretet és a felfedezés hetében, Don Bosco szellemében. 2023. július 10 – 14 -ig.
NAGYHETI ÉS HÚSVÉTI SZERTARTÁSAINK – 2023
Áldott nagyhetet és a feltámadás örömével kísért allelujás húsvétot kívánunk híveinknek, valamint városunk minden lakójának!
Közelgő események
Friss hírek
- H
- K
- Sze
- Cs
- P
- Szo
- V