A hétvégi élelmiszer osztás új helyszíne is a kápolna!
A Káritász nemcsak a rászorulókat, az adományokat is új helyszínen, rendszeres nyitva tartással várja:
Munkanapokon 16 – 18 óráig
Hétvégén: 10 – 11 óráig (Élelmiszer osztás)
A Katolikus Karitász október 15. és november 15. között országos adománygyűjtő akciót hirdet, melyben csoportunk is részt vesz. Elsősorban tartós élelmiszer adományokat várunk, de már örömmel fogadunk (a karácsonyi angyalbatyu akció keretében) gyermekjátékokat is.
Az új helyszínnel lehetőség nyílt a tevékenység bővítésére. Ennek részeként novembertől, hétvégénként a csoport a Tesco mellet a Penny áruház élelmiszer mentésében is részt vesz. A hely lehetőséget biztosít adományok folyamatos fogadására és tárolására, valamint rendezvények lebonyolítására is. A megnövekedett feladatok miatt az oroszlányi Karitász csoport szeretettel várja olyan önkéntesek jelentkezését, akik szívesen részt vennének élelmiszer adományok osztásában.
„Mert éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok. Vándor voltam, és befogadtatok. Mezítelen voltam, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és felkerestetek.” (Mt 25,35–36)
Hírek
András atya 75 éves (fotókkal)
Közel 200 -an gyűltünk össze, hogy méltón ünnepelhessük
Kutschi András c. prépost, plébános
75. születésnapját.
NYÁRI TÁBOR 2023
A szeretet és a felfedezés hetében, Don Bosco szellemében. 2023. július 10 – 14 -ig.