2021 okt. 02 -án
délután 15.30 – kor
az oroszlányi
„Munkás Szent József” templomban
Az évnyitó szentmisén megáldásra kerülnek az iskolatáskák, a tanszerekkel együtt.
Családban élő testvéreket szeretnénk megszólítani az eseményre szóló meghívással, nem minta családról, „bezzeg gyerekekről” lesz szó, hanem olyan közösségről, ahol nehézségek vannak, emberi gyengeségek is előtűnnek, de előbb utóbb mindig győzni fog a szeretet-barátság-bizalom gondolata a mindennapi cselekedeteikben kicsinyeknél
és nagyoknál egyaránt.
Az óvodások és a kisiskolások életszituációit felhasználva játékosan, humorral a mese szárnyain haladva, szinte szórakoztatva mutatunk rá az értékekre. Azok a szülők, akik elfogadják a meghívót, hozzájárulnak ahhoz, hogy gyermekeik Isten és emberszeretete erősödjön, a felmerülő problémákat képesek legyenek megoldani, örömteljes beszélgetést és játékot folytassanak.
Nemcsak a hit és erkölcstanra beiratkozott tanulókat várjuk, hanem felekezeti hovatartozás nélkül minden érdeklődőt.
A kisgyermekek kis csengettyűt hozzanak magukkal, illetve kis kötényt.
Tárjátok ki a szíveteket – Adománygyűjtés
Gyűjtünk: hiánytalan játékokat,
tartós élelmiszereket.
Mindenszentek és halottak napja – időpontok
Az urnatemető látogatási rendje és liturgikus rend
A Missziós Kereszt Oroszlányban – összefoglaló
Gazdag programmal vártuk a híveket, valamint Oroszlány és környékének lakosságát október 12-16. között az oroszlányi Munkás Szent József plébánián.
Eucharisztikus vetélkedő a templomban
Az oroszlányi plébánia játszani hívta az esperesi kerület és az egyházmegye tanuló ifjúságát.
Zenél a Győri Filharmonikus Zenekar Fúvósötöse
2020. október 4., 16 óra, Munkás Szent József templom
Önkéntesek találkozója
Szép számban gyűltek össze 2020. szeptember 19. -én az oroszlányi Munkás Szent József plébánia önkéntesei.
Oroszlányra érkezik a Missziós kereszt
2020. október 12 -én 15 órakor érkezik az oroszlányi Munkás Szent József templomba a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma, a Missziós kereszt.