Egy egyházközség legnagyobb ünnepe a búcsú napja, vagyis a templom védőszentjének ünnepe. Oroszlányi templomunkat Szent József, a munkás tiszteletére szentelték, akinek ünnepét minden évben május 1-jén tartjuk. Idén a búcsúi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődött, melynek keretében az édesanyákat is köszöntöttük, akik a szentmise végén külön áldásban részesülhettek.
(A képek rájuk kattintva nagy méretben megtekinthetőek.)
Képeken a szentmise, az énekkar, virágosztás az édesanyáknak, a Szent Gellért Egyházi Könyvkiadó kegytárgy vására.
Korábbi híreink

Karácsonyi Koncert
3 évszázad legszebb karácsonyi dalai csendülnek fel 2023 december 9 -én 17 órakor a templomban.

Tárjátok ki a szíveteket – Adománygyűjtés
Gyűjtünk: hiánytalan játékokat,
tartós élelmiszereket.

Kerektemplom a kerektemplomban
Kiállítás a Santo Stefano Rotondo – a Kerek Szent István–templom – ábrázolásaiból. Németh László Imre gyűjteményéből

Októberi zarándokút
Egyházközségünk zarándokutat szervez híveink részére a vallási közösség megerősítésének szellemében.
