Egy egyházközség legnagyobb ünnepe a búcsú napja, vagyis a templom védőszentjének ünnepe. Oroszlányi templomunkat Szent József, a munkás tiszteletére szentelték, akinek ünnepét minden évben május 1-jén tartjuk. Idén a búcsúi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődött, melynek keretében az édesanyákat is köszöntöttük, akik a szentmise végén külön áldásban részesülhettek.
(A képek rájuk kattintva nagy méretben megtekinthetőek.)
Képeken a szentmise, az énekkar, virágosztás az édesanyáknak, a Szent Gellért Egyházi Könyvkiadó kegytárgy vására.
Korábbi híreink

Templombúcsú és anyák napja
Idén a búcsúi szentmisét élő, egyenes adásban közvetítette a Mária Rádió.

NAGYHETI ÉS HÚSVÉTI SZERTARTÁSAINK
Áldott nagyhetet és a feltámadás örömével kísért allelujás húsvétot kívánunk híveinknek, valamint városunk minden lakójának!

Elhunyt Rédly Elemér atya
Plébános volt 1977-1986 között Vértesszőlősön, 1986-tól 1990-ig Oroszlányban.

Betegek világnapja
Szentmise a betegekért Február 12-én 11 órakor. A Szentmise után meleg ételt osztunk.
