MIÉRT TAKARJÁK EL NAGYBÖJTBEN AZ OLTÁRKÉPEKET

A húsvétot megelőző 40 hétköznapból és 6 vasárnapból álló nagyböjt bűnbánati időszak. Ilyenkor a katolikus egyház Jézus példája szerint arra buzdítja híveit, hogy többet imádkozzanak, teremtsenek maguk körül gyakrabban csendet, gyakorolják az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, bánják meg bűneiket, végezzék el a szentgyónásukat, hogy tiszta lélekkel tudjanak készülni a feltámadás ünnepére.

A liturgikus színek ismertetésekor említettük, hogy a két bűnbánati időszak, az advent és a nagyböjt színe a viola, mely kifejezi ezen időszakok visszafogott jellegét. Ez azonban nemcsak ebben a színben, de a templomba belépve is megmutatkozik.

Nagyböjtben az az egyház szándéka, hogy semmi ne vonja el a figyelmünket a lényegről és az időszak komorabb hangulata is megmutatkozzon, befelé fordulásra késztessen. Éppen ezért ilyenkor a templomot nem szabad virágokkal díszíteni (kivéve az „öröm vasárnapján”, nagyböjt 4. vasárnapján), az orgona csak visszafogottan szólhat és csak az énekeket kísérheti. Ezenkívül több helyütt ősi, kb. ezer éves szokás egész nagyböjti időben az oltárképeknek egy hatalmas lila vagy fekete színű, a keresztet vagy Krisztus kínzásának eszközeit ábrázoló lepellel való letakarása húsvét éjszakájáig. Ennek is az a célja, hogy figyelmünket a szenvedő Krisztusra irányítsa.

A szentmisében nagyböjt idején az öröm két éneke, a Dicsőség a magasságban Istennek (latinul Gloria in excelsis Deo) és az alleluja is elmarad. Érdekesség, hogy több templomban a hatalmas böjti leplet éppen akkor húzzák le, mikor húsvét éjszakáján több hét után újra felhangzik ünnepélyesen a Dicsőség hirdetve Krisztus feltámadását.

A képen a kecskédi Szent Anna-plébániatemplom belső tere látható nagyböjt idején a böjti lepellel.