Katolikus Kisokos – 8. rész
A protestáns egyházak lelkészeitől eltérően a katolikus papok több különféle színű ruhába öltöznek a liturgikus alkalmakon. Ezt azonban nem a kedvük szerint válogatják, hanem a színeknek fontos jelentéstartalmuk van, amelynek láttán a hívek könnyebben elmélyedhetnek az adott nap üzenetében.
A legtöbb liturgikus színre vonatkozó szabály már több, mint 700 éves az egyházban.
Hivatalosan 5 liturgikus szín van.
FEHÉR VAGY ARANY
A fehér szín a tisztaság, az ártatlanság, a jóság és a rend jelképe. Fehér színt kell használni az „Úr ünnepein”, vagyis minden Jézus életével kapcsolatos nagy ünnepen (karácsony, húsvét, az Oltáriszentséggel kapcsolatos ünnepek), valamint Szűz Mária és a nem vértanúként meghalt szentek és hitvallók ünnepein. Szűz Máriát kék színekkel szokták ábrázolni, ezért néha kék motívumokat is tartalmazó miseruhákat is láthatunk ünnepein, ám a kék nem hivatalos liturgikus szín.
A fehér szín ugyanakkor mindig helyettesíthető az ünnepélyesebb arannyal, mely a fenséget, dicsőséget fejezi ki.
PIROS
A vértanúságnak, valamint a lángnyelvek formájában Máriára és az apostolokra pünkösdkor leszállt Szentlelket jelképező szín. Ezt használja a pap virágvasárnap (Jézus szenvedésének vasárnapján), Jézus halálának napján, azaz nagypénteken, pünkösdkor, valamint a vértanú szentek ünnepein.
ZÖLD
A reményt szimbolizáló szín, mely az évközi idő vasárnapjain, valamint olyan hétköznapokon használatos, melyekre nem esik valamely szent emléknapja.
VIOLA
A viola a bűnbánat színe, ezért a nagy ünnepeket megelőző böjti időszakokban, adventben és nagyböjtben kell használni. Mindkét időszakban van egy vasárnap (adventben a 3., nagyböjtben a 4.), amikor a komor hangulat megtörik, a bűnbánatba az ünnep közeli érkezésének öröme vegyül, ezért ezeken a vasárnapokon rózsaszínű liturgikus ruhák is használhatók.
FEKETE
A gyász színe. Temetések, gyászmisék alkalmával, valamint halottak napján használatos. Manapság néhány helyen a viola színt használják helyette.
HA TETSZETT OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
MIÉRT VAN A TEMPLOMNAK TORNYA?
A művészet nem csupán a hasznosságra épít, hanem mögöttes mondanivalót szeretne kifejezni.
HOGYAN ISMERHETEM FEL A KATOLIKUS TEMPLOMOT? (II.)
Van néhány berendezési tárgy, amit ha meglátunk rögtön megtudhatjuk, hogy katolikus templomban járunk.
HOGYAN ISMERHETEM FEL A KATOLIKUS TEMPLOMOT?
Mielőtt továbblapoznál kedves Olvasó legyintve, hogy „hát ezt mindenki tudja: kereszt van a tetején, belül pedig nagyon csicsásan díszített”, rossz hírünk van: a helyzet nem ilyen egyszerű.
MIÉRT VAN EGY RÓZSASZÍN GYERTYA AZ ADVENTI KOSZORÚN ÉS HÁNYADIK A SORBAN?
Az eltérő (hagyományosan rózsaszín) színű vagy elhelyezkedésű gyertya a 3. a sorban, tehát karácsonyt megelőzően az utolsó előtti vasárnap gyújtjuk meg.